Oldal kiválasztása

Halo 4 – Spartanok, egyesüljetek!

Halo 4 – Spartanok, egyesüljetek!
11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Microsoft egy remek kezdeményezés keretén belül a liechtenstein-i Gutenberg kastélyban tartott kisebb kiképzéssel egybekötött Halo 4 bulit néhány szerencsés rajongó számára. Az eseményről természetesen videó is készült.

Jövő héten debütál a Halo negyedik felvonása, így a Microsoft is igyekszik megragadni a lehetőségeket, és ahol csak tudja, promózza a játékot. Az egyik ilyen kezdeményezés volt, hogy a liechtenstein-i Gutenberg kastélyban közel hetven rajongó számára tartottak egy egész napos programot, amiben a jelenlévők nem csak a játékot próbálhatták ki, de belekóstolhattak a Spartanok komoly kiképzésébe is.

Emellett a Microsoft azt is elárulta, hogy a 2001-ben debütált Halo: Combat Evolved óta összesen több mint 46 millió Halo-t adtak el. Ebben benne van az összes eddig megjelent rész, vagyis a következők: Halo: Combat Evolved (Xbox, 2001), Halo 2 (Xbox, 2004), Halo 3 (Xbox, 2007), Halo 3: ODST (Xbox 360, 2009) és a Halo Reach (Xbox 360, 2010).

 

Ennek a nagyszerű eredménynek köszönhetően eddig több mint hárommilliárd dollárt hozott össze a Halo-franchise, amiből csak a Halo Reach 200 millió dollárt produkált, mégpedig az első huszonnégy órában.

 

A Halo 4 november hatodikán jelenik meg, Xbox 360-ra.

Translate »