Oldal kiválasztása

Vaják: A végzet kardja – Könyvajánló

Vaják: A végzet kardja – Könyvajánló
12 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A tavaly májusban megjelent Vaják: Az utolsó kívánság után a lengyel Andrzej Sapkowski méretes fantasy univerzumának egy újabb, Lengyelországban már 1992-ben megjelent szeletével ismerkedhetünk meg.

Sapkowski '90-es években megálmodott fantasy univerzuma a szláv meséken és mitológián alapul, ami egészen egyedi atmoszférát kölcsönöz a hét kötetből álló Vaják-sorozatnak. A szereplőkkel minden esetben sokkal könnyebb azonosulni, esendő lények, akik a hétköznapi emberhez hasonló problémákkal küzdenek, a főhős pedig egyetlen esetben se rendelkezik természetfeletti képességekkel. Sapkowski a sorok között rendre napjainkat foglalkoztató etikai és morális problémákat ültet át regénye világába, Geralt a főhős pedig nem egyszer kerül olyan helyzetbe, ahol nincs jó döntés. A Vaják világa nem fehér és fekete, Geralt sokszor saját erkölcsi kódexe határait feszegeti, kalandjai során olyan morális döntések elé állítja a szerző, amelyek alapvetően meghatározzák a harcosként és mágusként is ismert Ríviai Geralt jellemét.

 

A Vaják: A végzet kardja a Az utolsó kívánság előtt jelent meg, ugyanakkor a benne foglalt rövid történetek az első magyarul megjelent könyv eseményei után játszódnak. Ezúttal hat különálló novella keretén belül teljesedik be a regény fő sodra, amiben Geralt az előző kötetből már ismert Yenneferrel utazza keresztül Sapkowski képzelt, nyers és kegyetlen világát. Főhősünk továbbra is amolyan kitaszított kószaként, a Vajákok utolsó képviselőjeként járja a falvakat és városokat, ahol aztán némi fizettségért cserébe old meg lehetelennek tűnő feladatokat. Így például komoly galibába keveredik, amikor egy különleges aranysárkány nyomába ered, de összetűzésbe kerül egy alakváltó mimikkel, a történet végefelé pedig a romantikus szál is előtérbe kerül, ahol többek között egy herceg és egy szirén szerelmi életébe hoz egyensúlyt. Mindeközben novelláról novellára teljesedik ki Geralt jelleme, akiről ismét rengeteg érdekes részlet derül ki, s miközben a hangsúly a megfelelő ívben ívelő jellemfejlődésen van, komoly filozófiai és erkölcsi kérdéseket is felvet a regény mind a hat szelete.

 

A végzet kardja egy mindvégig szórakoztató, de mellette komoly, gondolkodásra sarkalló regény lett, amit azok is maradéktalanul élvezhetnek, akik nem ismerik a könyv alapján készült Witcher játékot. Azonban nem csak a fent említett pozitívumok miatt érdekes és izgalmas regény, hanem azért is, mert egy tudatos építkezés részeként magabiztosan vezeti fel és alapozza meg a harmadik, már teljes regényt, a Tündevért, amit itthon minden jel szerint 2012 végén vehetünk kezükbe.

 

Értékelés: 9/10

Translate »