Oldal kiválasztása

Avalanche Studios – Egy új játékot biztosan bejelentenek az E3-on

Avalanche Studios – Egy új játékot biztosan bejelentenek az E3-on
12 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az IGN a múlt heti GDC-n mikrofonvégre kapta a svéd stúdió elnökét, Christofer Sundberget, aki elárult pár apróságot készülő játékaikról.

Sundberg az interjú során elmondta, az idei E3-on biztosan bejelentik egyik fejlesztésüket, ami a tervek szerint 2013-ban jelenhet majd meg. A projekt egy teljesen új játékot takar, azaz nem Just Cause 3-at és Renegade Ops folytatást leplez le a svéd csapat. A játék állítólag egy licenszen alapul, de az Avalanche elnöke leszögezte, nem egy film alapján készül alkotásuk, így azt is kategórikusan cáfolta, hogy a Mad Max: Fury Road lenne-e az. Azt viszont megerősítette, hogy játékuk egy nyitott világú, sztoriközpontú cím lesz.

 

A nemrég nyitott New York-i stúdiójuk munkájáról mindössze annyit mondott Sundberg, hogy 2014-nél előbb biztosan nem fog megjelenni az a játék.

Translate »