Oldal kiválasztása

Oil Rush – Játékteszt

Oil Rush – Játékteszt
10 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az Unigine Engine-t megalkotó Unigine Corp végre elkészítette első saját videojátékát is Oil Rush címmel. Stratégia, tower defense és poszt-apokalipszis. Mi kell még?

Rendkívül nehéz volt annak idején a Crysis első részének megjelenésekor elvonatkoztatni attól a ténytől, miszerint a Crytek csak egyszerű technikai demonstráció gyanánt készítette el a PC-s játékipar jövőjét alapjaiban meghatározó alkotást. Ez az árnyék szinte kivétel nélkül rávetül minden olyan videojátékra, amelynek alkotóihoz egy teljes körű grafikus motor kifejlesztése is társul. Ebben a csónakban evez az Unigine Corp is, akik már évek óta nagy lelkesedéssel alakítgatják Unigine Engine névre hallgató grafikus motorjukat, amely nem csak egy multiplatform fejlesztésre is felhasználható darab, hanem rendelkezik az összes aktuális technológiai újdonsággal is. Mivel az orosz és cseh irodákkal rendelkező csapat alapból érdekelt a játékfejlesztésben – anélkül ugyanis nem lehet megalkotni a grafikát meghajtó programokat –, ezért csak idő kellett ahhoz, hogy felismerjék, nem szükséges túl sok erőforrást felszabadítaniuk azért, hogy kivegyék a részüket a játékipar másik oldalából is. Ennek köszönhetően már tavaly bejelentették, hogy Oil Rush címmel elkészítik első videojátékukat, amely néhány nappal ezelőtt végre valóban napvilágot látott és első próbálkozásra nem is sikerült rosszul!

 

Az alkotást olyannyira komolyan gondolták készítői, hogy még egy korrekt történetet is megálmodtak mögé. Eszerint valamikor a közeli jövőben járunk egy óriási katasztrófát követően, aminek következtében az emberiség élettere és hierarchiája teljes egészében átalakult. A sztoriból ugyan nem derül ki egészen pontosan, hogy egy óriási atomkatasztrófa, netán csak a globális felmelegedés okozta-e a problémát, mindenesetre feltehetően mind a kettő bekövetkezett, a földrészek helyett ugyanis leginkább a nyílt óceánok uralják a poszt-apokaliptikussá vált világot, ahol háborúk fodrozzák a vizeket. Az új csaták a fekete aranyért, avagy az olajért folynak, ám korántsem abban a formában, mint azt napjainkban érzékeljük. A kampány főhőse egy Kevin nevű fickó lesz, aki apja nyomdokain haladva arra törekszik, hogy egyre több és több olajfúrótornyot, illetve hozzá tartozó platformot foglaljon el magának. Segítségünkkel bele is vág a harcokba, azonban talán nem is gondolta volna, hogy a kitűzött célt nem csak megvalósítani kell, hanem bizony megtartani is. Nem kell tehát filozófiai mélységű gondolatmenetet keresnünk az Oil Rush története mögött, azonban ha valami, akkor ez a program szintén beskatulyázható azok közé a címek közé, amelyeket nem a sztori, sokkal inkább a játékmenet miatt fogunk megszeretni. Hogy miért?

 

A válasz roppant egyszerű, a játék menete ugyanis tipikusan olyan hatást kelt az emberben, amelynek köszönhetően képtelen egyetlen pályát követően abbahagyni a kampányt, újabb és újabb missziók végigjátszását kívánja. Egyszóval a program bizony függőséget okoz, akárcsak az összes valamire való stratégia. Az Oil Rush ugyanis elsődlegesen a valós idejű stratégiák műfajába helyezhető, ám akadnak még benne olyan jegyek, amelyek miatt ezt a meghatározást illendő egy kicsit kibővíteni. A játékban ugyanis egyrészt korántsem a klasszikus RTS irányítás fogad minket, másrészt pedig igencsak hangsúlyos szerepet kaptak a tower defense jegyek is, ezeknek köszönhetően pedig sem klónnak, sem szokványos alkotásnak nem nevezhetnénk a végeredményt. A játékmenet lényege ugyanis a folyamatos terjeszkedésen, a támadáson és a védekezésen alapul. Ezt a gyakorlatban úgy képzeljük el, hogy minden egyes térképen több olajfúró torony, illetve hozzájuk kapcsolódó platform helyezkedik el, amelyek többsége ellenséges kézben van. A legtöbb esetben az lesz a célunk, hogy saját kezünkre játsszuk az ellenfél tulajdonában lévő építményeket vagy megvédjük sajátjainkat. Érdekes módon azonban ehhez nem a stratégiáktól megszokott „kijelölöm az egységet, majd taktikázás mellett ráküldöm az ellenségre” módszert alkalmazzuk.

 

Minden egyes elfoglalt platformhoz ugyanis bizonyos számú, támadásra és védekezésre alkalmas egység tartozik. Ezek többnyire csak jetskivel felszerelt humanoidok, de magasabb szinteken kisebb hajók, sőt, repülő járművek is színesítik a palettát. Saját csapataink felett nincs közvetlen kontrollunk, ezért úgy tudjuk támadásra ingerelni őket, hogy kijelöljük a hozzájuk tartozó platformot és rákattintunk arra az ellenséges erődítményre, amit magunkénak akarunk. Az egész folyamatba annyi beleszólásunk van, hogy a rendelkezésünkre álló egységet teljes egészében küldjük oda, netán megelégszünk csak a csapat felével, esetleg negyedével. Nem nehéz tehát kitalálni, hogy a harcok hosszútávon, a sokadik összecsapást követően már kezdenek egy kissé egysíkúvá válni, annak ellenére is, hogy a játék igyekszik folyamatosan adagolni az érdekes feladatokat, az újabb egységeket, illetőleg a fejlettségi szintünk mellé járó extra lehetőségeket. Utóbbiak esetében lehetőségünk lesz többek között radarral eltüntetni a ködöt a megtámadásra váró platform körül, ezáltal előre kipuhatolhatjuk, hogy mekkora ellenállással kell számolnunk, de módunkban áll majd demoralizálni is a szemben álló fél csapatait, sőt mi több, akár az építkezéseket is felgyorsíthatjuk.

 

A játék ugyanis a tower defense jegyek miatt lehetővé teszi számunkra, hogy platformjaink köré különféle védekezésre alkalmas épületeket, bunkereket, rakétavető rendszereket és egyebeket építsünk, amelyeket kemény olajcseppekért – ez a játékbeli valuta – tovább korszerűsíthetünk a hatékonyság érdekében. Így amennyiben elegendő pénzünk van, akár olyan hatékony védelmet is felhúzhatunk, hogy az ellenfélnek esélye sem lesz elfoglalni bázisainkat. A helyzet azonban az, hogy akárcsak a csaták esetében, úgy ezzel kapcsolatban is idő előtt elszállt a készítők kreativitása. A védekezéssel kapcsolatos lehetőségek tárháza ugyanis elég csekély, alig néhány fajta építmény közül válogathatunk magunknak. Szerencsére azonban az Oil Rush pályái képtelenek teljes egészében unalomba fulladni, hiszen minden egyes küldetés alatt kapunk valami újdonságot, ami abban az esetben is igaz, ha ez éppenséggel csak egy új passzív fejlesztés vagy egy vadonatúj egység. Érdekes módon az alkotás nem szenved az úgynevezett „tipikus első” hibáktól és gyermekbetegségektől, hiszen lényegesen nagyobb fejlesztőcsapatoknak is sikerült már ennél lényegesen rosszabb videojátékokat készítenie a műfajban, elég csak például a Stronghold 3-ra vagy éppen az A Game of Thrones: Genesisre gondolnunk a közelmúltból.

 

Mivel az Unigine Corp felelős az Unigine grafikus motorért is, ezért elvárható volt a fejlesztőktől, hogy az Oil Rush egy jól skálázható, az Unigine Engine minden képességét és szépségét hűen prezentáló darab legyen. Nem okoztak komolyabb csalódást a programozók, habár nem lehetne egy lapon emlegetni például a CryEngine 3 képességeivel, de a fejlesztési ideje és az eladási ára sem vethető össze a Crytek által készített motorral. A játék azonban így is szépnek nevezhető, a kiemelkedő stratégiák között lehet számon tartani, különösen nagyon jól néz ki a víz- és a tűzeffekt. Kár, hogy a nyílt óceánok miatt nem lehet más környezetben is letesztelni a küllem képességeit, hiszen kíváncsi lettem volna rá, hogy például milyen szárazföldi terepet tudna kirajzolni az Unigine Engine. Érdekesség egyébiránt, hogy a fejlesztők nagyon odafigyeltek a megfelelő szinkronhangok és háttérzenék alkalmazására is, amelyekkel sajnos – főleg utóbbival – nagyon elvéreztek, de esetükben ez most első alkalommal abszolút megbocsájtható.

 

A játékot összességében nézve kijelenthető, hogy bár érződik belőle a gyakorlat hiánya, ezért mégsem lehetne követ vetni az Unigine Corp felé, hiszen ők valóban mindent megtettek azért, hogy az Oil Rush egy nagyon jó videojáték lehessen. Nagyon érdekes például a tematika, izgalmakban dúslakodik a vegyített játékmenet és ugyan a csaták kissé unalmasak, valamint a tower defense jegyekre is nagyobb figyelmet lehetett volna fordítani, így az év elején mégis nagyon jól elszórakoztunk a játék kampányával, a többjátékos módról nem is beszélve. Éppen ezért kizárólag ajánlani tudjuk az alkotást, méghozzá elsősorban azoknak, akik nem az agyonreklámozott és agyonpolírozott játékokban szokták megtalálni számításaikat, hanem szeretnek újdonságokkal ismerkedni.

 

Értékelés: 7,5/10

Translate »