Oldal kiválasztása

Far Cry 3 – Hangsúly a felfedezésen lesz

Far Cry 3 – Hangsúly a felfedezésen lesz
12 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Jamie Keen, a Far Cry 3 vezető dizájnere az IGN-nek adott interjúban elmondta, tanultak a Far Cry 2 hibáiból, így a harmadik részben komoly szerepe lesz a felfedezésnek és a kutatásnak.

Keen elárulta, minden cselekedetünk kihatással lesz majd a környezetre, s bár részletekbe nem ment bele, azt azért elmondta, a trópusi sziget folyamatosan visszajelzések formájában reagál majd tetteinkre, így mielőtt belevágunk az újabb és újabb küldetésekbe, érdemes lesz felfedezni a környéket. Ez már csak azért is érdekes lehet, mert a Far Cry 2-vel szemben nem igazán lesznek határok a harmadik részben, ráadásul a felfedezés és kutatás is egyfajta célként fog a szemünk előtt lebegni, így nem fogjuk úgy érezni, hogy csak a játékidőt szeretné kitolni vele a UbiSoft.

 

Példaként az Afrikában játszódó második rész gyémántgyűjtögetését hozta fel a vezető dizájner, aki elmondta, az új részben ismét komoly szerep jut majd a gyűjtögetésnek. A fegyverek, lőszerek mellett például gyógynövényeket, keresgélhetünk, vadászhatunk, és persze a mellékküldetések során pénzt is kereshetünk.

 

A Far Cry 3 szeptember hatodikán fog megjelenni, PC-re, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra.

Translate »