Oldal kiválasztása

Samsung Galaxy Tab 10.1 – Bemutató

Samsung Galaxy Tab 10.1 – Bemutató
9 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Egy érdekes időutazásnak lehettünk tanúi a Galaxy Tab 10.1 P7100-as modelljének tesztelésekor, amit ráadásul kortörténeti leletként is kellett kezelnünk, hiszen ez volt az a tablet, amit az iPad 2 megjelenése miatt aztán végül gyorsan vissza is vontak a piacról, hogy átadja a helyét egy fejlettebb modellnek. Hogy mindennek volt-e alapja, azt cikkünkből megtudjátok.

Az iPad 2 megjelenését megelőzően a kis tablet még aránylag jó esélyekkel indult. Ott volt benne a Tegra chip, egy aránylag elfogadható minőségű kijelző, valamint az Android rendszer 2.x-es verziója. Külsőre csinos volt, és bár az USB-csatlakozója teljesen egyedi kialakítást kapott (így másik USB-kábellel sajnos nem lehetett tölteni a táblaszámítógépet), nem volt vele különösebb gond.

És akkor jött az iPad 2, ami gyakorlatilag szinte minden fontos funkciójában túlszárnyalta az eredeti 10.1-est, hiszen sokkal gyorsabb, folyamatosabb teljesítményt és felhasználói élményt biztosított, szebb és gyorsabb játékokkal, és a hab a tortán, hogy könnyebb és hordozhatóbb is lett, mint az elődje.

A Samsung tehát sutba dobta az eredeti ötletét, és előállt egy, az iPad 2-nél is vékonyabb (8,6 mm-es) készülékkel. Aminek nem közvetlen folyományaként most márciusban érkezik meg a legújabb Samsung Galaxy Tab 2 (7.0), 4.0-s Android operációs rendszerrel. De nézzük meg, milyen is lett volna az eredeti készülék, ha nem tűnik el ilyen gyorsan a boltok polcairól.

 

Amíg észbe nem kapott a Samsung, addig csúcskategóriás készülékként hirdette a P7100-ast, ami a mostani szemmel nézve elég elhibázott döntésnek bizonyult. Bár a tesztgépünkön nem a legújabb, nagyobb számítási kapacitásra kialakított Android operációs rendszer volt megtalálható, így is érezhetően lassan teljesítettek az egyes alkalmazások, főként a görgetés, az alkalmazások közötti váltás, illetve a grafikai megjelenítés terén. A mostani készülékekkel összehasonlítva labdába nem rúghatna a P7100, és mivel nem nagyon volt kapható egy rövid időszakot leszámítva, így még csak azt sem tudjuk mondani, hogy akit érdekel a téma, most fillérekért megvásárolhatna egy használt vagy új példányt belőle, belépőszintű lehetőségként.

A nálunk járt kütyün jól látszott, hogy bár külsőre minden a helyén volt (könnyű ház, jól elhelyezett gombok, kényelmes tartás), belül több dolog sem stimmelt (fényerő-problémákkal küszködő kijelző, szakadozó és helyenként lassú wi-fi kapcsolat, a korábbi operációs rendszer sutaságai). Sok extrát nem kapunk magához a készülékhez, csupán a QuickOffice HD, ami említésre érdemes, szemben a többi gépen elérhető Polaris Office-szal, amely utóbbi egy gyakorlatilag használhatatlan alternatívája a LibreOffice/OpenOffice termékcsaládnak, és csupán akkor van igazán értelme, ha engedélyezzük a Google Dokumentumok elérését, és oda pakoljuk az elkészült dokumentumainkat. Na, a QuickOffice HD ennél egy picit jobb, de természetesen az asztali variánsokat ez sem közelíti meg.

 

A készülékkel készített fényképek nem valami nagy durranásnak számítanak, de a maga idejében bőven hozta az elvárt színvonalat. A játékok ugyan javarészt akadásmentesen képesek futni a korábbi Tegra chipen, ám mindezt alacsonyabb részletesség mellett, és bizony, helyenként alacsonyabb képkockaszámmal, mint amit a manapság kapható modelleknél tapasztalhatunk. A HD videók lejátszásánál is érződik, hogy kevés a ház alatt duruzsoló motor, így csupán SD felbontású videók megtekintéséhez tudtuk volna ajánlani.

Ha figyelembe vesszük, hogy a megjelenéskori kiskerekedelmi ára kb. 180 ezer forint volt, valamint a fent leírtakat is sorra vesszük, láthatjuk, hogy nem éppen egy időtálló befektetésnek számított a P7100, hiszen az iPad 2 megjelenését követően is már elavult lett, mostanra pedig még a legolcsóbb modellek is könnyedén elhúztak mellette. Tanulságos volt tehát kipróbálnunk eme ritkaságszámba menő vadhajtást, ami biztos bukás lett volna, ha a piacon marad, ám hogy milyen hosszú távú hatásai voltak, azt például majd a Galaxy Tab 2-vel tudjuk megtapasztalni, amit remélhetőleg néhány hónapon belül szintén a tesztelői boncasztalunkra fektethetünk!

Translate »