Oldal kiválasztása

Borderlands 2 – Gigantikus, dinamikusan változó küldetések

Borderlands 2 – Gigantikus, dinamikusan változó küldetések
13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A hétvégén megjelent első képek, és a korábbi információk után újabb részletek láttak napvilágot a GamesComon első videóval is jelentkező Borderlands 2-ről. Ezúttal a küldetéseket érintő változásokról tudhatunk meg többet.

A Gearbox játékdizájnere, Paul Hellquist a CVG-nek adott interjúban elmondta, nem csak Pandora, a fegyverek, fejlődésrendszer, ellenfelek és a felszedhető cuccok fognak megújulni és változni, hanem a kampány is komoly módosításokon esik át, melyben a küldetések akár háromszor nagyobbak is lehetnek, mint az első részben. A dinamikusan változó körülmények miatt sok esetben váratlan csavarokkal szembesülünk, olykor újra el kell látogatnunk már felfedezett helyszínekre, így játék közben a céljaink is ennek megfelelően fognak változni.

 

Az új helyszínekkel, fegyverekkel, szereplőkkel, képességekkel, megújulú járműves szekvenciával, és áramvonalasított játékmenettel visszatérő folytatás 2012-ben fog megjelenni, PC mellett Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra.

Translate »