Oldal kiválasztása

The Darkness 2 részletek, csúszik a premier

The Darkness 2 részletek, csúszik a premier
13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A 2K tegnapi tájékoztatása szerint október helyett csak jövő februárban borulnak sötétségbe a boltok kirakatai. A halasztás részleteit nem ismertette a kiadó.

Eredetileg október tizedikén debütált volna Európában a Jackie Estacado főszereplésével készülő The Darkness folytatás, azonban a 2K Games tegnap késő este kiadott közleménye szerint a Digital Extremes nem tudja tartani a kijelölt időpontot, így csak jövő év elején, február tizedikén fog megjelenni az akció-horror.

 

Tegnap Sheldon Carter, a játék kreatív igazgatója is nyilatkozott a játék kapcsán, így a játékmenetről kiderült, a játékos csak akkor tudja használni a legerősebb sötét erőt, a fekete lyukat, ha magához veszi az ellenfelek után maradt, véletlenszerűen megjelenő szíveket. Ugyan ez az első részben is hasonlóan működött, a folytatásban azonban csak nagyon rövid ideig lesznek felszedhetőek a szívek. A készítők remélik, hogy ezzel a rendszerrel közelebb tudják hozni a harcot a játékosokhoz.

 

A The Darkness 2 PC-re, Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra készül, amit valamikor egy Wii U premier követ majd.

Translate »