Oldal kiválasztása

FRISSÍTVE: F.E.A.R. 3 nyereményjáték

FRISSÍTVE: F.E.A.R. 3 nyereményjáték
13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ha még nem értesültetek volna róla, a napokban egy újabb nyereménypakkot állítottunk össze olvasóink számára, hogy ez a nyár se teljen el néhány igazán forró cím megnyerése nélkül.

Nem aprózzuk el a nyereményeket ezúttal sem, hiszen a CNG.hu felajánlásában ezúttal a F.E.A.R. 3 PC-s és PS3-as verziójából vihetnek haza szerencsés játékosaink egy-egy példányt, illetve, ha egyedibb nyalánkságokra vágytok, kaptunk egy dögösen kinéző pólót és egy iPhone-tokot(!) is, amit a press kithez mellékelt artbook egészít ki. Ezt sikerült megfejelni öt darab Duke Nukem Forever PC-s DLC-csomaggal is, aminek segítségével macsó főhősünket többek között különböző idétlen kosztümökbe öltöztethetjük, vagy a móka kedvéért megnövelhetjük a karakterek fejméretét, és a Duke erejét megnövelő Ego Boostról akkor még nem is szóltunk!

 

A nyereményjáték 2011. június 22-én vette kezdetét, és 2011. június 28-án zárjuk le a sorsolást. A nyertest e-mailben értesítjük, nyereményét pedig postai úton veheti majd át. Sok sikert kíván a JÁTÉKOK.hu szerkesztősége és a nyereményeket felajánló cégek.

 

További nyereményjátékokat a http://nyeremenyfigyelo.hu oldalon is találhattok.

 

Frissítve: 2011.06.30. 01:02:22

 

A helyes válaszok:

Mit jelent a F.E.A.R. rövidítés?

First Encounter Assault Recon

Mit takar a F*cking Run játékmód a F.E.A.R. 3-ban?

Alma halálos ködje elől kell menekülnünk, miközben egy rakás ellenféllel is meg kell küzdenünk

Milyen kooperatív játékmódok érhetők el a F.E.A.R. 3-ban?

online, offline, splitscreen (osztott képernyős)

 

A nyertesek:

Duke Nukem Forever Big Package DLC (PC) – Arcinoee, RONNI3, szandyka0201, jugabor, Dasuud

F.E.A.R. 3 póló + iPhone tok – hunter47

F.E.A.R. 3 artbook – pingusz

F.E.A.R. 3 (PS3) – Pataki79

F.E.A.R. 3 (PC) – hires

 

Gratulálunk! Következő nyereményjátékunk elsődlegesen Facebook-oldalunk felhasználóinak szól majd. A részletek hamarosan a magazin oldalain is és FB-oldalunkon is elérhetők lesznek! 

 

Frissítve: 2011.07.14. 14:04:15

 

Mivel a nyertesek közül egyikőjük nem jelentkezett nyereményéért, a Duke Nukem Forever Big Package DLC (PC) egyik új nyertese Gyu lett.

Translate »