Oldal kiválasztása

Race Driver GRID – Leállnak a PC-s, PS3-as szerverek

Race Driver GRID – Leállnak a PC-s, PS3-as szerverek
13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Codemasters jelentése szerint három év után leállnak a Race Driver GRID PC-s és PlayStation 3-as szerverei, így teljesen megszűnik a játék két változatának online támogatása.

A szomorú hírt a Codemasters közösségi menedzsere, Ian Webster jelentette be a csapat honlapján, ahol elmondta, a döntés mögött az áll, hogy nem sikerült megegyezni a folytatásról a tartalomszolgáltatóval, így nem tudtak szerződést hosszabbítani, és kénytelenek három év után leállítani a PC-s és PlayStation 3-as Race Driver GRID online támogatását. Az Xbox 360-as változatot nem érinti a probléma, a játék ezen verziójának tulajai továbbra is online versenyezhetnek majd.

 

A GRID 2008-ban jelent meg, PC-re, Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra, és ha minden igaz, akkor a folytatás valamikor jövőre fog megjelenni.

Translate »