A vállalhatatlan, Rozsomák eredetét taglaló legutolsó X-Men után ismét élet költözött a sorozatba, aminek alapját ezúttal a 2006-ban debütált, nyolc részes minisorozat, a First Class szolgáltatta.

A tavalyi év képregényadaptációinak sorában üde színfoltként hatott az itthon kevésbé ismert Kick/Ass Matthew Vaughn féle feldolgozása, mellyel a Csillagpor direktora bebizonyította, alázattal és a képregény alaphangulatát megtartva képes vászonra vinni megálmodott koncepcióját. Vaughn ügyesen egyensúlyozott azon a vékony határon, ahol a geekek, és a képregényt abszolút nem ismerők is képesek voltak jól szórakozni. Az X-Men: Az elsők esetében természetesen már nagyobb falatról volt szó, Vaughn azonban minden kétséget szertefoszlatva mutatta meg, mennyire jól érez rá az arányokra, és hogy milyen ügyesen ragadja meg mozijának alapjait szolgáló források lényegét.

 

Az X-Men: Az elsők története a 2006 és 2007 között megjelent, nyolc részes minisorozatból, a First Class-ból táplálkozik, mely az X-Men történetének első pár évében játszódik, a készítők azonban nem minden elemet emeltek át egy az egyben. Vaughn csak az alapokat használta fel története elmeséléséhez, melynek középpontjában az előző részekből, és a képregényekből jól ismert Xavier-Magneto kettős, és az ember-mutáns kapcsolat pengeélre állítása áll. Mindezt azonban időben kicsit előrébb helyezve, a '60-as évekbe ágyazva tálalják, így az X-Men: Az elsők amolyan prológusként igyekszik helyt állni, nem is akárhogy. A hidegháborús éra gyakorlatilag csak eszköz a cselekmény kibontásához, a mutánsok és az emberek közötti örökös konfliktus felvezetéséhez, Magneto és Xavier barátságának megalapozásához, majd elmérgesedéséhez.

 

Vaughn zsenialitása ismét abban mutatkozik meg, hogy a képregény szellemiségét megragadva igyekezett elmesélni a jól ismert történetet. Hősei nincsenek túlbonyolítva, egyszerűek, bájosak, esszenciálisan ábrázoltak. Megismerjük motivációjukat, miközben jellemfejlődésük is jól követhető, tetteik következményei pedig emberi oldalról is érthetőek és elfogadhatóak. Mindezt egy csipetnyi humorral, és töménytelen mennyiségű, elképesztően látványos jelenettel fejeli meg, és ezt a fajta odafigyelést, és szeretetet színészei is meghálálják. A gárda többsége némileg ismeretlen lehet sokatoknak, de senkinél se lóg ki a lóláb. Michael Fassbender Magnetóként kiválóan hozza a könyörtelen bosszúálló szerepet, míg X Professzorként James McAvoy sem marad el, így kettejük jelenetei a legintenzívebbek.

 

Az X-Men: Az elsők több szempontból is pozitív csalódás volt. A film egyrészt könnyedén döntötte meg azt a tézist, miszerint csak 3D-vel lehet manapság popcorn mozit eladni. Ugyan sokszor kicsit túlzásokba estek az effektesek, összességében a film látványelemeinek a többségénél tátott szájjal bámultam a vásznat. Másrészt Vaughnról most már egyértelműen kijelenthető, képregényspecialista. Remek dialógusokat, jól felépített karakterfejlődést, rendes ívet bejárt történetet kapunk, és ugyan nem emelkedik a Sötét lovag magasságaiba  a film, mégis az elejétől a végéig képes szórakoztatni és lekötni az embert. Idén még jó néhány képregényadaptációhoz lesz szerencsénk, de az X-Men sorozat prológusa már most a legjobbak között lesz emlegetve.

 

Értékelés: 9/10

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás