Oldal kiválasztása

Blizzard – A Titan MMO egészen más lesz, mint a WoW

Blizzard – A Titan MMO egészen más lesz, mint a WoW
13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Mike Morhaime, a Blizzard alapítója és társvezére az Ars Technica-nak adott interjúban elárulta, a Titan kódnéven futó új MMO-juk nem egy World of Warcraft folytatás lesz, egészen új világot teremtenek.

Morhaime az interjúban többek között arról mesélt, hogy a tévhittel szemben a Titan munkanéven futó projekt nem egy szimplán feljavított World of Warcraft folytatás lesz, hanem egy egészen új, eddig soha nem látott univerzumot mutatnak majd be. Éppen ezért az évek óta tartó fejlesztés alatt a WoW során szerzett összes tapasztalatukat is felhasználták, vagyis a fejlesztést szinte teljesen a nulláról kezdték. Bizonyos dolgokat már magában a WoW-ban is kitudtak javítani, de vannak olyan elemek, amiket a mostani MMO koncepciója miatt nem lehet már orvosolni, ezek viszont a Titánban kerülnek majd felhasználásra. A Blizzard alapítója azt is elárulta, a 2013 környékén érkező MMO nem üti ki a nyeregből a továbbra is elképesztően sikeres World of Warcraftot, így mindkét alkotás párhuzamosan fog majd egymás mellett futni.

 

Translate »