Oldal kiválasztása

Battlestar Galactica Online – Előzetes

Battlestar Galactica Online – Előzetes
13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Két éve, hogy véget ért a SyFy csatorna népszerű űr szappanoperája, a Battlestar Galactica, és úgy tűnt, a csatorna nem is kíván tovább foglalkozni a BSG univerzumával. Ám idén nemcsak hogy egy új BSG sorozatot jelentettek be, de mint kiderült, tavaly óta egy MMORPG is készül a sorozatból.

A SyFy csatorna nem is gondolta, hogy mekkora sikert fognak elérni egy 1978-80 között futott sci-fi, a Battlestar Galactica (idehaza Csillagközi Romboló néven futott) felélesztésével. Óvatosan indítottak, mivel 2003-ban mindössze egy kétrészes tévéfilmet mutattak be, melynek sikerétől függött a projekt további sorsa. A siker nem maradt el, a drámai hangvételű űr szappanopera négy évadot élt meg, és még két tévéfilm is született az univerzumhoz kapcsolódóan (Razor és a The Plan), ráadásul a SyFy egyik legnézettebb műsora is lett. Két évvel ezelőtt indult a Cylonok születését bemutató előzménysorozat, a Caprica, mely az első évadja után tavaly szép lassan kivérzett, és az utolsó rész óta nem igazán foglalkoztak a szériával, néhány képregényt leszámítva. Ám tavaly nemcsak hogy bejelentettek egy új BSG sorozatot, a Battlestar Galactica: Blood & Chrome-ot, hanem az is kiderült, hogy a böngészőből játszható online játékokat készítő Bigpoint csapata egy ingyenes MMO-t készít a szériából, melyről összeszedtük az eddig napvilágot látott információkat.
 
A Battlestar Galactica Online a csapat korábbi játékaihoz hasonlóan szintén böngészőből játszható és ingyenes program lesz, de ez ne riasszon el senkit, mivel egészen ígéretesnek tűnnek az eddig felfedett dolgok. Kezdetnek a BSGO az EVE Online és a Wing Commander keveréke lesz, vagyis űrharcok és „talpas” részek szerepelnek majd a játékban, mindezt a böngészős MMO-kban látható eddigi legszebb grafikával. De nézzük még, mit tartogat majd számunkra a program.
 
A játék kezdetén először is el kell döntenünk, hogy kinek az oldalán szállunk harcba. A két választható fél nem okoz meglepetést, az emberek és a Cylonok sorait gyarapíthatjuk majd. Csapatunkat kiválasztva lehetőségünk lesz teljes mértékben testre szabni avatárunkat, és itt lesz lehetőségünk a különféle bónuszokat adó, úgynevezett "systemeket" is karakterünkre aggatni. Mindezek mellett kiválaszthatjuk hajónkat és cserélhetjük az alkatrészeket stb. Emberi/Cyloni karakterünket csak a bázison használhatjuk, ahol felvehetjük a küldetéseket, amikből többféle is akad. Az első fajta az úgynevezett megbízatás (assignment). Ezeket a frakciók bázisain szedhetjük majd össze az NPC-ktől. A megbízások egyszerű feladatok, lényegében a melléküldetéseknek felelnek meg, melyekért tárgyakat és tapasztalati pontokat kaphatunk. A küldetések másik fajtája a "story mission", amiket csak akkor vehetünk fel a frakciónk flottavezérététől, ha már elértük a feladathoz szükséges rangot. Ezek a küldetések viszik tovább a történetet, és ezek teljesítésével juthatunk hozzá a komolyabb lootokhoz, és csak ezek után szerezhetünk új alkatrészeket és "systemeket" is. Mindezek mellett lesznek napi küldetések is, melyek a duty (kötelesség) elnevezést kapták. Ezek teljesítésével különféle achievementeket szerezhetünk, melyek javítatnak a statjainkon és egyéb bónuszt is adhatnak. Érdemes megfontolni, hogy melyiket is használjuk ezekből, ugyanis egyszerre csak egyet vihetünk majd magunkkal.
 
Ami a járműveket illeti, azokból is több fajtát vezethetünk, rangunktól függően. A hajók háromféle méretben és funkcióban fognak rendelkezésünkre állni. Lesznek kicsi, közepes és nagy hajók, amik különféle célokat fognak ellátni (támadás, védelem, parancsnoki hajó), ráadásul a fedélzeten a megfelelő slotokba különféle "systemeket" is pakolhatunk. Ezek a hajó más-más részeihez adhatnak bónuszt, pontosabban a hajótestet erősíthetik vagy a fegyverzetet, a hajtóművet, esetleg a fedélzeti számítógéphez adhatnak némi extrát. Hogy mit viszünk magunkkal, az teljesen ránk van bízva, nincsenek megkötések, hogy milyen hajóra mit pakolhatunk. Kint a végtelen űrben kedvünkre repkedhetünk a WASD billentyűk és az egér segítségével, és bár egérrel célozni viszonylag pontosan lehet, mégis kapunk egy minimális célzásrásegítőt is. Az összecsapásokban kezdetben csak az alapfokú manőverekre vagyunk képesek, de ahogy fejlődünk, úgy tanulunk meg új trükköket, mint például az Immelman fordulatot, és egyéb harci és kitérő manővereket. Az űrbéli tájékozódásra a csillagtérképet használhatjuk, melyen láthatjuk, hogy az adott szektorokat melyik frakció ural, és hogy hol vannak komolyabb összezördülések. Kedvünk szerint beszállhatunk az ellenséges szektorba, és segíthetünk a már ott lévő egységeknek elfoglalni azt, vagy magánakciót is indíthatunk, esetleg a saját kis szegletünk védelmébe is besegíthetünk. Túlerő esetén kiküldhetünk egy vészjelzést, és szinte azonnal megjelenhetnek társaink, így monumentális űrcsaták is kialakulhatnak majd.
 
A fentiekből is látszik, hogy a Bigpoint csapata egy igen komoly ingyenes játékot próbál tető alá hozni, és úgy látszik sikerrel is fognak járni. Persze első sorban a sorozat rajongóira számítanak, de aki nem ismeri a sorozatot, annak sem kell aggódnia, a BSGO története ugyanis a második évad idején játszódik, tehát nem sok mindenről maradnak le az újoncok. Ha már a sorozatról van szó, érdemes megemlíteni, hogy a játékban fel fognak tűnni jól ismert szereplők, olyanok, mint Adama admirális (Edward James Olmos), Lee „Apollo” Adama (Jamie Bamber), Starbuck (Katee Sackhoff) és Galen „Chief” Tyrol (Aaron Douglas) az emberi oldalon. A Cylon oldalt Number Eight (Grace Park), Number Six (Tricia Helfer), Number One (Dean Stockwell) és Number Two (Callum Keith Rennie) fogják erősíteni.
 
A játék megjelenéséről egyelőre még nincs pontos információ, de aki ki szeretné próbálni, az február nyolcadikától, a nyílt béta kezdetétől bármikor megteheti. Ehhez nem kell mást tenni, mint regisztrálni a hivatalos oldalon, és várni a kezdésre. Nagyon ígéretes programnak tűnik a Bigpoint játéka, reméljük ez is szerez annyi rajongót, mint a sorozat vagy a korábbi böngészős online játékok, az eddigiek alapján úgy tűnik, erre minden esélye megvan.
Translate »