Oldal kiválasztása

Nintendo 3DS – Közelítő ár és megjelenési dátum

Nintendo 3DS – Közelítő ár és megjelenési dátum
13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ma délután tartotta a Nintendo a 3DS európai bemutatóját, így az amszterdami rendezvényen végre fény derült a zsebkonzol napra pontos megjelenési dátumára, és árára.

A Nintendo bejelentése szerint a tavaly leleplezett Nintendo 3DS Európában március huszonötödikétől lesz megvásárolható, és bár pontos árat nem voltak hajlandóak elárulni a kiotóiak, az amerikai konferencián bejelentett 250 dolláros árcímke azt engedi sejtetni, hogy nálunk 250 euróba, azaz közel 70 ezer FT-ba fog kerülni a zsebkonzol. Ezen feltételezésünket erősíti meg több brit áruházlánc honlapján is közzé tett árcédula, de a hivatalos árazásra egyelőre még várnunk kell.

 

Az eseményen az is kiderült, hogy a Wii után is kapunk Mii avatárokat, így elég ha lefényképezzük magunkat, és automatikusan megkapjuk virtuális énünk arcképét. Az online szolgáltatások közül a Friend-é volt a főszerep, amit alaposan átdolgoztak a Nintendo-nál, így mostantól sokkal könnyebben találhatunk majd meg haverokat, akiket egy barátlistában gyűjtögethetünk össze. Lesznek komoly online tartalmak is, így a Sky és a Eurosport közvetít  majd élő háromdimenziós adásokat, bár ez minket Magyarországon egyelőre nem érint.

Translate »