Oldal kiválasztása

Készlethiánytól tartva csúszik a Nintendo 3DS japán premierje

Készlethiánytól tartva csúszik a Nintendo 3DS japán premierje
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Mint a héten kiderült, idén már egyik régióban sem fog pályára állni a Nintendo 3DS, pedig a japán premiert mindenki 2010-re várta. A késés oka az esetleges készlethiányok elkerülése.

Többünk nagy meghökkenésére Japánban is csak 2011 februárjában jelenik meg a Nintendo újabb generációs zsebkonzolja, a 3DS, a késés okát pedig Satoru Iwata, a Nintendo elnöke magyarázta. Bevallása szerint tartottak attól, hogy nem tudnak elegendő masinát szállítani a boltoknak még ebben az évben, ezt elkerülendő pedig jövő februárra halasztották a japán premiert, mindössze egy hónappal a tervezett nyugati bemutatkozása előttre. A kiotói nagyvállalat azt is elárulta a napokban, hogy az első hónap eladási mérlege a tervek szerint 4 millió értékesített 3DS lesz, de ebben már az észak-amerikai és az európai forgalmak is beleszámítanak, tekintve, hogy a prognózis március utolsó napjáig, azaz, az üzleti év zártáig érvényes. Akik nem követték eddig nyomon, hogy milyen címek lettek eddig a pontig bejelentve a platformra, most gyorsan átfuthatják velünk az impozáns címektől hemzsegő listát.

 

 

Nintendo

 

Kid Icarus: Uprising (2011)

Legend of Zelda: Ocarina of Time (tavasz)

Mario Kart 3DS

Professor Layton: The Mask of Miracle (tavasz)

Star Fox 64

Animal Crossing

Nintendogs + Cats (tavasz)

Pilotwings Resort (tavasz)

Steel Diver (tavasz)

Paper Mario

 

Capcom

 

Super Street Fighter IV: 3D Edition (tavasz)

Resident Evil: Revelations

Resident Evil: The Mercenaries 3D

Megaman Legends 3

 

Konami

 

Metal Gear Solid 3D: Snake Eater (2011)

Project Love Plus

Konami Baseball (tavasz)

Pro Evolution Soccer/Winning Eleven

Contra

Frogger

 

Square Enix

 

Chocobo Racing 3D

Kingdom Hearts 3D

Dragon Quest

Final Fantasy

 

Acquire

 

Class of Heroes 3Dx3D

 

Namco Bandai

 

Tales of the Abyss

Ridge Racer (tavasz)

Dragon Ball Z

Pac-Man & Galaga

Super Robot Taisen

Mobile Suit Gundam

 

Tecmo Koei

 

Dead or Alive: Dimensions

Samurai Warriors Chronicle (tavasz)

Dynasty Warriors

Ninja Gaiden

 

SEGA

 

Super Monkey Ball (tavasz)

Sonic The Hedgehog

Rika-Chan 3DS

 

UbiSoft

 

Splinter Cell: Chaos Theory

Ghost Recon: Lead The Ghosts

Battle of Giants: Dinosaurs Strike 3D

Driver 3D

Assassin’s Creed Lost Legacy

Hollywood 61

 

Electronic Arts

 

The Sims 3

My Garden

FIFA

Madden NFL

 

Activision

 

DJ Hero 3D

 

Atlus

 

Etrian Odyssey

Shin Megami Tensei

Shin Megami Tensei: Persona

Shin Megami Tensei: Devil Survivor

 

Hudson Soft

 

Deca Sports Extreme

Bomberman

Kororinpa/Marble Mania

 

Harmonix


Untitled Music Project

 

Majesco

 

A Boy And His Blob

BloodRayne: The Shroud

Face Racers: Photo Finish

Lion’s Pride

Martha Stewart

Wonder World Amusement Park

 

Marvelous Entertainment

 

Animal Resort

Harvest Moon 3D

 

Rocket Company

 

Crash City GP

VS-Robo

 

Warner Bros

 

Batman 3DS

LEGO 3DS

 

THQ

 

De Blob: The Underground

Saint’s Row: Drive-By

Kung Fu Panda

Marvel Super Hero Squad: Infinity Gauntlet

The Penguins of Madagascar

Puss N Boots

 

Tomy

 

Naruto Shippuden

Lovely Lisa 3D

 

Sunsoft

 

Shanghai 3D

 

Take-Two Interactive

 

Carnival Games

 

Gameloft

 

Asphalt GT

AQ Interactive

Cubic Ninja

Star Fish SD

Super Black Bass 3D

 

Translate »