Oldal kiválasztása

Újabb életjelek a PSP2-ről

Újabb életjelek a PSP2-ről
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ha egyszer egy pletykasorozat beindul, annak Isten nem állja egy darabig az útját. Újra téma lett a Sony még bejelentetlen PSP2-je, amelyhez már egy halom fejlesztő kapta meg a devkiteket.

A Develop nevű külföldi gamer magazin újra szóbahozta a még be sem jelentett PSP2-t, ugyanis az ottani kollégák több, meg nem nevezett  stúdió információira hivatkozva állítják, hogy a szoftveripar a színfalak mögött már a masina erős launch felhozatalán mesterkedik. Nem csak belsős, de egy halom külsős csapat is kézhez vehette a hírek szerint a fejlesztői csomagokat és gőzerővel dolgoznak a projekteken. Legutóbb a Mortal Kombat fejlesztőcsapatának, a Netherrealms-nak egyik embere szórta el az infót, hogy náluk bizony már van egy PSP2 és iszonyúan erős a kicsike. Számításaink szerint a PSP2 valamikor 2011-ben kerülne forgalomba, de persze ez meredek prognózis, hiszen hivatalosan még nem is létezik a Sony második handheld generációja.

 

Translate »