A tavaly télen megjelent első zárt béta tesztelése után igazán váróslistás volt nálunk a UbiSoft friss üdvöskéje, a R.U.S.E., azonban a sok-sok halasztás miatt egészen szeptemberig várnunk kellett a premierre, így csak mostanra derült ki, milyen ügyes szobagenerálisok is lennénk.

A R.U.S.E. történetét, korszakát és helyszínét tekintve nem próbálja meg újdonságokkal bombázni a játékost, így a UbiSoft és az Eugen Systems stratégiája a jól bejáratott, unalomig koptatott második világháborús körítést kapta meg, annyi csavarral, hogy a szokásos szövetséges oldal mellett a kampányban a Wermacht felett is átvehetjük az irányítást, így a háborút mindkét fél számára lehetőségünk lesz megnyerni. Értelemszerűen a játék első felében a brit oldalon kell helytállnunk, többnyire olyan ismert hadszíntereken, mint Olaszország vagy Tunézia, majd amint elérkezünk a kampány félidejéhez, a német haderők felett is átvesszük a stafétabotot. Azonban az idáig vezető út hosszú lesz, olykor pedig nagyon unalmas. Lássuk, miért is?

 

Ugyan a R.U.S.E. igyekszik egy meglepően összetett és koherens történetet elmesélni, a rengeteg jellemtelen és idegesítő szereplő, valamint a történetvezetés és a klisékből összeharácsolt forgatókönyv miatt kész kínszenvedés lesz végigszenvedni a kampányt. És ha ez még nem lenne elegendő, akkor érdemes megemlíteni, hogy az egyjátékos kihívás a szokásos skálázhatóság mellett is túlságosan egyszerű, kihívásmentes, a játékmód pedig nem más, mint egy hosszúra nyújtott tutorial. A küldetések során lépésről lépésre ismerkedünk meg az új egységekkel, átverésekkel, trükkökkel, épületekkel és egyéb lehetőségekkel. A játék túlságosan sok ideig fogja a játékosok kezét, bár az éremnek két oldala van, ennek a kötöttségnek ugyanis később még igenis nagy hasznát fogjuk venni, legalábbis azok biztosan, akik szeretnének kimerészkedni az online csataterekre, és ott megmérettetni magukat.

 

A fent említett "hibák" mégis bosszantóak, ugyanis a R.U.S.E. semmiben sem tér el a klasszikus stratégiai játékok bejáratott elemeitől. Bár nem kell nyersanyagot bányásznunk, itt is ugyanúgy épületeket kell felhúznunk, egységeket kell gyártanunk, fejlesztenünk kell, és közben ugyanazokat a taktikai elemeket kell harc közben bevetnünk, mint bármely más játékban. Azonban akad egy olyan kulcseleme a R.U.S.E.-nak, amivel joggal viselheti dobozán a "Háború művészete" feliratot, ugyanis az alapjáraton jól ismert stratégiák mellett itt olyan apróságokra is ügyelnünk kell, mint az egyes egységek erősségeire, gyengeségeire, de élhetünk a környezet adta lehetőségekkel, na meg az úgynevezett R.U.S.E.-kártyákkal, amik hatalmas számú taktikai lehetőségeket nyitnak meg a virtuális tábornokok előtt. Ezeket a kártyákat bizonyos feltételek teljesítése után kapjuk meg, és csak bizonyos ideig és meghatározott területen – szektorokban – élhetünk velük, ami azt jelenti, hogy felhasználásuk előtt mindenképpen érdemes átgondolni, mikor is akarjuk őket ellőni. Segítségükkel rádiócsendet rendelhetünk el, amikkel elrejthetjük egységeinket az ellenség elől, és olyan pozícióba hozhatjuk magunkat, amivel akár egy vesztes csatát is megfordíthatunk. Lehetőségünk nyílik még dekódolni az üzeneteket, esetleg feltüzelni csapatainkat, vagy megtévesztő, csali egységeket előretolni, akik elterelik az ellenség figyelmét, a valós csapatok pedig közben könnyű szerrel támadják hátba a mit sem sejtő ellenfelet. Ezeket az elemeket – terepviszonyok, jól összeválogatott egységek és megfelelően használt kártyák – kombinálva pedig olyan élményben lesz részünk, amit ezidáig egyetlen egy RTS se volt képes nyújtani. Játékosként valóban belekóstolunk a győzelem édes ízébe, valóban átérezhetjük, milyen is az, amikor tábornokként hatalmas csapatokat kell koordinálnunk.

 

Ezt az érzést igyekszik erősíteni a játéktér megvalósítása is, ugyanis a megszokott síkbeli terep helyett egy ki-be zoomolható térképasztalt kapunk, ami egy parancsnoki szobában helyezkedik el. Az autentikus élményt fokozza, hogy körülöttünk csengenek a telefonok, emberek mászkálnak fel-alá, mi pedig eközben igyekszünk a lehető legjobb döntéseket meghozni. A könnyű áttekinthetőség érdekében egy végtelenül leegyszerűsített irányítást kapunk, ami miatt akár konzolokon is remekül játszható a R.U.S.E. A ki-be zoomolás zökkenőmentes, egyetlen percig se töri meg a játékmenetet, így sok esetben érdemes lesz madártávlatból is megszemlélni a terepet, ugyanis a magasból nézve sokkal gyorsabban és könnyebben átláthatjuk a helyzetet. Ilyenkor az egységeket úgy irányíthatjuk, hogy az egymáshoz közeli zászlóajokat egy egységként kezeli a játék, azonban ha bezoomolunk a térképre, akkor akár egyesével is lehetőségünk van parancsokat osztogatni katonáinknak vagy járműveinknek. Ez a fajta megoldás egyértelműen a gyors, dinamikus játékélményt, illetve a folyamatosan változó helyzetekhez való alkalmazkodást szolgálja.

 

És hogy mindez mikor működik igazán jól? Természetesen a többjátékos módban, így nem véletlenül említettük, hogy a hosszúra nyúlt tutorial mód egyfajta kettőséget kelt a játékosban. Szóló módban hihetetlenül unalmas és érdektelen, a R.U.S.E. azonban ahhoz, hogy online is sikereket érjünk el, mindenképpen ki kell ismernünk a játék minden egyes porcikáját. A R.U.S.E.-on tehát bőven lehet fogást találni, de az vitathatatlan, hogy többjátékos módban olyan addiktív játékélményt kínál, amit a mai RTS-felhozatal nem igazán mondhat el magáról, így arra a kérdésre, vajon érdemes-e egy esélyt adni neki, a válasz egyértelmű igen.

 

Értékelés: 7,5/10

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás