Oldal kiválasztása

Sid Meier’s Civilization V – Játékteszt

Sid Meier’s Civilization V – Játékteszt
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Megérkezett az évszázadokon átívelő birodalomépítős stratégia, a Civilization legújabb, szám szerint ötödik epizódja, melyben Sid Meier és csapata még tovább csiszolta az eddig is remekül teljesítő és működő játékelemeket.

A Civilization ötödik részének premierjét megelőzően több előzetesben is olvasható volt, hogy Sid Meier életművének legújabb epizódja rengeteg elemében kínál majd olyan változásokat, amik a veterán Civ-rajongók mellett az újonnan érkező, érdeklődő tekinteteket is magukra szegezik. Mindenről szerencsére Ti magatok is meggyőződhettek, pár napja ugyanis kipróbálható verzió formájában már elérhető az ötödik rész, tegnap óta pedig már hivatalosan is megvásárolható a birodalomépítős alkotás legújabb darabja, melyben ismét évszázadokon átívelő háborúskodás árán kell a világ uraként nyugovóra térnünk.
 
A játékmenet magját tekintve lényegi változás nem történt, az újonnan érkezett vezető dizájnernek, Jon Schafernek köszönhetően azonban a legfontosabb elemek vagy teljesen megújultak, még tovább finomodtak, vagy annyira leegyszerűsödtek – nem rossz értelemben -, hogy a teljesen kezdők is pillanatok alatt kiismerik magukat, ráadásul eközben a Civilization minden eddiginél szórakoztatóbb, átláthatóbb és élvezetesebb lett. A cél természetesen nem változott, ismét egy technikailag fejletlen idősíkban nyitunk, ahol néhány katonával és egy telepessel kell világuralmi törekvéseinket végigvinnünk. Birodalmat kell építenünk, fejlesztenünk kell, tudósokat kell megbíznunk, hogy technológiailag is tartsuk a lépést a konkurens országokkal, és persze kereskedelmi- és diplomáciai érzékünkkel is ügyesen kell bánni.
 
A játékmenet két lényeges elemében változott meg igazán: Egyrészt mostantól nem négyzetekre, hanem méhsejtekre, úgynevezett hexarácsokra van bontva a térkép, ami azt is jelenti, hogy egy ilyen rácson csak egy egység foglalhat helyet. A játékmenetet ez a változás azonban csak minimálisan befolyásolja, remek taktikázással és stratégiával egy kisebb méretű haderő is képes lehet folyamatos tűzerő alatt tartani a kiszemelt várost. Ugyan némileg nehezedett a városok elfoglalása, hiszen egyszerre csak hat egység ostromolhat, és a városok mostantól ott lévő egységek nélkül is képesek magukat megvédeni. Ehhez kapcsolódó újdonság a Civilization: Revolutionből átvett fejlesztési és tápolási lehetőség, amikkel a katonáknál élhetünk, és ami szintén komoly taktikai lehetőségeket kínál. Az új térképosztásnak köszönhetően a játék valóságosabb lett, a kapott élmény sokkal életszerűbb, ami egyrészt az így kialakult frontvonalaknak és terjeszkedésnek köszönhető.
 
A másik érdekes, és komolyabb változás a vallás fontosságát érinti, ez ugyanis lényegében teljesen megszűnt az ötödik részben, ahogy az államformák is törlődtek. Helyettük úgynevezett szociális szabályokat fejleszthetünk, amiket egy karakterfán követhetünk nyomon. Összesen tíz kategória van, amiken belül öt-öt lehetőségre költhetjük el kultúrpontjainkat. Döntéseink teljes mértékben meghatározzák civilizációnk jellemét és karakterisztikáját, és ezek a játék előrehaladtával is kihatással lesznek a cselekményre és a végkimenetelre, így érdemes alaposan megfontolni, pontosan mire is költjük nehezen összeharácsolt pontjainkat.
 
A játékban természetesen megmaradtak olyan elemek, mint a kereskedelem és a diplomácia, ezek azonban minden eddiginél hangsúlyosabb szerepet kaptak. Előbbi azért fontos, mert mostantól a rendelkezésre álló erőforrások csak korlátozott számú egység kitermelését teszik lehetővé, így hiába szereztük meg a stratégiailag fontos lelőhelyeket, kénytelenek vagyunk a kereskedelemre támaszkodva beszerezni az utánpótlást, ami maga után vonja azt is, hogy diplomáciai érzékünkre is szükségünk lesz. Különböző szövetségeket köthetünk stratégiailag fontos vagy nem fontos városokkal, városállamokkal, és a játék azt is figyeli, hogyan viszonyulunk barátainkhoz. Ha például egy megtámadott szövetségesünk segítséget kér, de mi egy magasabb cél érdekében inkább szeretnénk kimaradni a balhéból, és nem nyújtunk segítő kezet, akkor az akár a későbbiekben vissza is üthet. Népszerűségünk körről körre csökkenni fog, így érdemes jól megfontolni, mikor kit és miért biztosítunk támogatásunkról.
 
Az újdonságok szele a kezelőfelületet se érték el. Minden eddiginél letisztultabb lett az építkezés és a gyártás, ráadásul a játékban folyamatosan érkező üzenetek se zavarnak be játék közben, könnyen és egyszerűen nyomonkövethetőek. Ez annak köszönhető, hogy a különböző felhívások csoportokba lettek rangsorolva, így egyszerűbb visszakeresni. A kezelőfelület renoválása nem csak a sorozatot jól ismerők számára lesz felüdülés, hanem az újoncok is könnyebben kiigazodnak majd a játékon, ami így sokkal dinamikusabb és pergősebb lett, a folyamatos keresgélés ugyanis nem töri meg a játékmenetet.
 
Sid Meier jó ideje csak névadója a játéknak, a fejlesztés érdemi részébe már nem igazán szól bele, a mester életműve mégis évről évre képes újat és újat mutatni. Az ötödik rész gyakorlatilag teljesen hibátlan, az eddig is jól működő elemeket teljesen tökéletesre csiszolta a Firaxis, a meghúzott újdonságok pedig csak hozzátettek a játékélményhez, és szerencsére nem vettek el belőle, így ha rajongsz a stratégiai játékokért, és szeretnéd napokra lekötni magad a közelgő hűvös estéken, akkor a Civilization V remek választás lehet.
 
Értékelés: 9,5/10

Aktuális fórumtémák

Eseménynaptár

Translate »