Oldal kiválasztása

Plants vs. Zombies – Játékteszt

Plants vs. Zombies – Játékteszt
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A tavaly májusban PC-re megjelent, kiváló értékeléseket és azóta több portot is megélt Plants vs. Zombies nemrég az Xbox LIVE Arcade kínálatát is erősíti, így X360-on is igyekeztünk növényeinkkel felülkerekedni a zombik támadásain.

A PopCap tavaly májusban ügyesen ismert fel, hogy az úgynevezett tower defense típusú játékok sokadvirágzásukat élik, így másfél évvel ezelőtt a csapat égisze alatt bemutatkozott a Plants vs. Zombies, ami a stílusra jellemző ismert formulákat olyan apróságokkal bolondította meg, hogy a játék pillanatok alatt lett sokak kedvence. A hirtelen jött eladási eredmények és kiváló értékelések persze nem maradtak következmények nélkül, az elmúlt időszakban sorra érkeztek a különböző portolt verziók, így a napokban megjelent az XBLA-s verzió, amit szerencsére mi magunk is kipróbálhattunk.

 

A Plants vs. Zombies-ban a játék kezdetén adva van egy házunkat szegélyező kis kert, amin keresztül az agypusztító zombik igyekeznek betörni hozzánk, így a mi feladatunk lesz, hogy ezt megakadályozzuk. Ebben lesznek segítségünkre a különböző növények, amikből közel ötven féle van. A paletta színes, különböző virágok és gombák közül választhatunk, melyek mind másképp segítenek megvédeni a kertet.  Akadnak köztük olyanok, amik robbannak, esetleg lőnek, vagy csak védekezési feladatot látnak el, funkciójuktól függetlenül mégis mindegyik fontos szerepet tölt be a játék közben, ugyanis tulajdonságaikra alapozva komoly stratégiákat húzhatunk fel. Ezt persze a játék elég sűrűn igyekszik megbontani, így a játéktér változtatása mellett a napszakok is változnak, ami a napenergiát igénylő növények miatt egészen újfajta megközelítést kíván meg majd a játékostól.

 

A változatos növényfelhozatal mellett természetesen a zombik is széles skálán mozognak, így a játék előrehaladtával újabb és persze sokkal erősebb fajokba botlunk. A Plants vs. Zombies-ban közel huszonöt féle zombival biztosítja az addiktív és kellően változatos játékélményt, így a durván 5-6 órás játékidő után is szívesen ül le az ember a játék elé. Ebben hangsúlyos szerepe van az Adventure mód teljesítése után megnyíló új opcióknak, mint például a minijátékoknak, a puzzle részeknek és survival módnak, amik lényegében ugyanazon a koncepción alapulnak, mint a főjáték, azonban itt mindig akad egy kisebb csavar.

 

Az XBLA-s verzió természetesen mindezt tartalmazza – kivéve a Michael Jacksonos zombikat -, így Őrült Dave, a Zen Kert – saját növényeket termeszthetünk, amiket aztán jó pénzért eladhatunk Dave-nek – és a Tudás Fája is visszatér, azonban a többszemélyes játékmód ebben a verzióban debütál, így erről mindenképpen érdemes pár szót ejteni. Lehetőségünk van lokál kooperatív módban játszani, azaz két kontrollert ragadva, az adott pályán és játékmódban – még a bowlingozás érhető így el – egymást segítve kell a zombik orra alá borsot törni, illetve egymás ellen is próbára tehetjük magunkat. Értelemszerűen ebben a módban az egyik játékos a növényeket irányítja, a másik pedig a zombik felett veszi át az kontrolt. Mindkét játékos az Adventure módban megnyitott “fegyvereket” használhatja, néhány újdonsággal kiegészülve.

 

Természetesen a grafika is szebbik arcát mutatja, és bár nem egy komoly látványvilágról beszélünk, nagy felbontású kijelzőkön igenis remekül fest a környezet, a kert, az egyes, legapróbb részletekig kidolgozott, egymástól teljesen eltérő zombik is. A hangokkal már a PC-s verzióban se volt gond, rengeteget adnak hozzá az amúgy mindvégig humorral teli élményhez, így már csak az irányítás kérdése maradt nyitott, amit a fejlesztők nagyon ügyesen megoldottak. Szerencsére az átállás remekül sikerült, a gombok kézreállnak, egyszóval igazán felhasználóbarát lett a játék ezen építőeleme is. A bal karral mozgunk a kertben, ravaszok feletti gombokkal tudunk palántát választani, A gombbal lerakjuk a növényeket, a B-vel pedig kiássuk őket.

 

A Plants vs. Zombies 1200 MS pontért cserébe vásárolható meg a LIVE-on keresztül, és a PopCap a korábban már jól bevált recepten gyakorlatilag semmit se változtatva, a multiplayer opcióval kiegészítve kínálja a játékot, így az addiktív játékélmény, a folyamatos humorforrások és a magas újrajátszhatósági ráta ellenére csak azoknak javasoljuk a megvásárlását, akik korábban még egyetlen platformon se invesztáltak a játékba egy fillért se, ugyanis csak nekik nyújt igazán újszerű élményt a produktum.

 

Értékelés: 9/10

Translate »