Oldal kiválasztása

Bungie – Először Halo 4-et akartunk készíteni

Bungie – Először Halo 4-et akartunk készíteni
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Bungie közösségi menedzsere, Brian Jarrard az MTV-nek adott interjúban elárulta, a Halo: Reach megszületése előtt a sorozat negyedik részét szerették volna elkészíteni, végül mégis másként döntöttek.

Jarrard elmondása szerint a Reach ötletének felvetődése előtt sokáig a Halo negyedik részét szerették volna elkészíteni. Az új rész története állítólag Master Chief hibernálása utáni eseményeket mesélte volna el, azonban a kezdeti elképzelések után végül elvetették ennek ötletét. A csapat azonban az ODST sikeréből erőt merítve úgy döntött, inkább a sorozat előzményeit mesélik el, hiszen a Halo 3 mellékszála kitűnően bizonyította, Master Chief nélkül is tudnak sikeres Halo-játékot készíteni. A közösségi menedzser vallja, a Reach is kitűnően passzol majd a történetbe és a készítők ígérik, nem lesznek elvarratlan szálak és megválaszolatlan kérdések.

 

Translate »