Oldal kiválasztása

CryTek – Az ingyenes demók kora lejárt

CryTek – Az ingyenes demók kora lejárt
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Cevat Yerli, a frankfurti CryTek vezére a Develop Online-nak adott interjúban a játékdemókkal kapcsolatos észrevételeiről mesélt. Yerli szerint a jövőben megszűnhetnek az ingyenesen kipróbálható demonstrációs verziók.

Yerli az interjúban elmondta, az ingyenes demók a játékipar luxuscikkeinek számítanak, ugyanis nincs még egy olyan iparág ahol hasonló lehetőség útján ismerkedhetnének meg az emberek a jövendőbeli termékkel. Éppen ezért a kiadók és a fejlesztőcsapatok már jó ideje azon munkálkodnak, hogy valahogy megváltoztassák a játékkosok gondolkodásmódját, és megértessék velük, a stúdiók számára hatalmas plusz költséggel jár egy-egy demó elkészítése, így a jövőben könnyen előfordulhat, hogy fizetnünk kell majd egyes demonstrációs változatokért.

 

Az Electronic Arts erre irányuló terveitől egyszer már zengett az internetes sajtó, a kaliforniai kiadó állítólagos tervei szerint 10-15 dolláros áron szeretné majd kínálni demóit, amik a most megszokott séma helyett egészen más koncepcióra építenének fel – hosszabb, tartalmasabb kiadványok. Az EA egyelőre cáfolja ezen pletykákat, Yerli azonban úgy véli, az ötlet jó, csak megfelelő módon kell majd tálalni a közönség számára, hiszen jelenleg mindenki azt gondolhatja, az EA az utolsó fillért is szeretné kisajtolni potenciális vásárlóiból, pedig hosszútávon csakis a játékosok járnak jól az új rendszerrel.

Translate »