Oldal kiválasztása

PlayStation Move – Akár StarCraftozhatunk is vele

PlayStation Move – Akár StarCraftozhatunk is vele
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Anton Mikhailov, az SCEA munkatársa szerint annyira precíz a héten bejelentett PlayStation Move, hogy akár a StarCraftot is nyugodtan játszhatjuk vele.

A PlayStation Move tervezését és fejlesztését irányító Anton Mikhailov a GDC-n adott egyik interjúban mesélt arról, hogy az új mozgásérzékelős kiegészítővel mennyi új lehetőség nyílik majd meg a fejlesztők előtt, a precíz, pontos irányítással ugyanis olyan stílusokat is eltudnak hozni a konzolra, amit idáig pont ennek hiányában képtelenség volt jól megoldani. Ilyenek például a stratégiai játékok, amik valóban pontos és precíz kivitelezést kívánnak meg, Mikhailov szerint pedig a Move erre tökéletesen alkalmas lesz, ugyanis az Eye az x és y tengelyeken 1mm-es elmozdulást, a z tengelyen pedig 1 cm-es elmozdulást is képes lesz érzékelni.

 

Az úriember állítólag némi átalakítás után egy PC segítségével képes volt a StarCrafttal játszani, és nem csak hadonászott a varázspálcával, hanem valóban sikeresen manőverezte egységeit.

Aktuális fórumtémák

Eseménynaptár

Translate »