Oldal kiválasztása

Final Fantasy XIII – Három DVD-n érkezik

Final Fantasy XIII – Három DVD-n érkezik
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Square Enix hivatalosan is bejelentette, hogy a márciusban nyugatra is ellátogató tizenhármas Final Fantasy X360-as verziója három darab lemezen fog elterpeszkedni.

A régóta várt információt a Gamefly webáruház szellőztette meg, ahol már előrendelhető a márciusban PS3-ra és X360-ra is érkező új epizód. A játék adatlapja szerint a Microsoft konzoljára megjelenő verzió három DVD lemezen foglal helyet, ezzel pedig bizonyossá vált, hogy a játék producerének, Yoshinori Kitase-nek a GAMESCom-on tett korábbi kijelentése, miszerint a mágikus hármas a cél, sikerült teljesíteni. A japánok a kiszivárgott infót megerősítették, így mindössze kétszer kell majd az X360 tulajoknak lemezet cserélnie.

 

A Final Fantasy XIII március kilencedikén jelenik meg Európában, Xbox 360 mellett természetesen PlayStation 3-ra is.

Translate »