Oldal kiválasztása

Crysis 2 – Előzetes

Crysis 2 – Előzetes
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A tavalyi E3-as bemutatkozása óta szinte semmit nem lehetett hallani a CryTek sorozatának folytatásáról, a Crysis 2-ről. A hírcsapokat a napokban végre megnyitották így rengeteg érdekességet tudtunk meg az év vége előtt megjelenő játékról.

A frankfurti székhelyű CryTek három évvel ezelőtt nem hozott forradalmat a játékiparban viszonylag újoncnak számító belső nézetes lövöldék terén, a Crysis első részének grafikai megvalósításai azonban egészen új irányt adtak a játékiparnak és a hardvergyártóknak, hisz a korábban a lassú fejlődést mutató engine-háborúba új belépőként érkező CryEngine teljes egészében felkavarta az addigi állóvizet, aminek eredményeként ma komoly háború dúl három nagy csapat között is. Mindhárom motornak megvan a maga előnye és hátránya, az viszont vitathatatlan, hogy a CryEngine biztosítja napjaink  legfoto-realisztikusabb látványvilágát. A grafikus motorra felhúzott Crysis éppen ezért nem nevezhető többnek, mint egy erődemonstrációnak, egy techdemónak, amit a CryTek is felismert, így az első kiegészítő, a Budapesten fejlesztett Warhead már némi történettel és érdemi játékélménnyel is fel lett ruházva. A tavaly E3-on bejelentett folytatás azonban végleg szeretne kilépni a techdemó árnyékból, és egy valóban történettel, érdekes karakterrel és cselekményvezetéssel próbálja meg elcsábítani a játékosok fejét.

 

A Crysis második részének története az első epizód után három évvel játszódik, 2023-at írunk. Az idegenekkel szembeni háború igazi csatatérré változtatta otthonunkat és hirtelen az egész világot behálózó, világméretű invázióvá nőtte ki magát az egész. Tokió, London és Rio de Janeiro civil lakosságát is támadás érte, a túlélőket azonnali hatállyal kimenekítették, a három nagyváros pedig lakatlanná vált. A helyzet a világ többi pontján se jobb, de a Crysis 2-nek otthont adó a világ valaha volt legnépesebb metropolisza, New York se kerülhette el sorsát. Hatalmas becsapódási kráterek, betört ablakok, az utcán fekvő tetemek és a magasban cirkáló idegen űrhajók jelzik, hogy komoly gondban a kihalás szélére sodródott emberiség. Mindössze a megmaradt maroknyi hadsereg és néhány zsoldosokból álló szervezet próbál meg ellenállni az idegen inváziónak, persze sikertelenül. A végső megoldást talán mi jelenthetjük…

 

A sorozat végre szakít a dzsungeles környezettel, helyét a betonrengeteg, a hatalmas felhőkarcolók és a Manhattan üzleti negyede veszi át. Azzal, hogy New York-ba helyezték át a készítők a játékot, több ponton is merész döntést hoztak, de az igazat megvallva, harmadik alkalommal ugyanazt a helyszínt már nehezen lehetett volna lenyomni a torkunkon. A CryTek a változással egyidőben élettel és hangulattal tölti meg a metropoliszt, már amennyire egy szinte teljesen elnéptelenedett, porig rombolt, katasztrófa sújtotta nagyvárost meg lehet tölteni élettel. A PC Games cikke szerint fontos szempont volt New York modellezésekor a katasztrófa hangulatának átadása, és a magazin munkatársainak bemutatott demó alapján ezt sikerült is megalkotnia a CryTeknek: földön és szökőkutakban fekvő és úszó hullák, ablakokon lógó bannerek, amiken a városban maradt túlélők élelemért és vízért könyörögnek, miközben folyamatosan hallhatjuk a távolban a véres összecsapások alapmoraját, a puskaropogást, a robbanásokat és a halálsikolyokat és persze összedőlt épületek sokasága. Az egész város úgy fest, mint a Katrina hurrikán sújtotta New Orleans, ami így egyszerre letaglózó és magával "ragadó" is, azonnal beszippantja a hangulat a játékost.

 

A hangulat megalapozását a háborús körülmények hű modellezése mellett a komplex történetmesélésben látják még a fejlesztők. Az első résszel lényegében egy sajátos, egyedi világot és egyéni háttértörténettel rendelkező franchise alapjait fektette le a német csapat, azonban az ebben rejlő potenciál töredékét sem használta még ki. Nathan Camarillo producer azonban ezúttal megígérte, hogy mindez megváltozik. Egyrészt egy komoly alapokra helyezett történetvezetést kapunk, rengeteg háttérinformációval és egyéb mellékszállal. Másrészt utazásunk során végre lehetőségünk lesz felfedezni is a világot, amiben élünk, holttesteket elemezhetünk, megismerhetjük haláluk körülményeit, haláluk előtti életüket, a környezet elemeiből is rengeteg infót gyűjthetünk, ráadásul a BioShockhoz és a System Shockhoz hasonlóan hangfelvételek és mini videók formájában is tájékozódhatunk. Akár csapattársaink hogyan létéről, akár az aktuális helyzetről, akár a történethez köthető apró építőkockáról. Az egészben pedig az a legjobb, hogy teljesen szabadkezet kap a játékos, így mi magunk dönthetjük el, hogy mennyire szeretnénk elmélyedni a részletekben.

 

Változásokon esik át hősünk nanoruhája is, amit ezúttal is a Crynet Systems mérnökei fejlesztettek ki. Az új ruhával lehetőségünk lesz adatok gyűjteni fegyverekről, a környezetről, de a földön fekvő hullák nevét és haláluk okát is feltérképezhetjük az új képesség következtében. A retinánkra kivetített infók ezzel nem merülnek ki, ugyanis az új taktikai módnak köszönhetően megismerhetjük a ránk támadó ellenséges egységek pozícióit, járőr útvonalaikat, ráadásul tisztes távolságból akár privát beszélgetéseket is kihallgathatunk. A ruha ezúttal is négy móddal fog rendelkezni, a power és a speed módot azonban egybegyúrták a készítők, de visszatér az Armor mód is, 32 százalékkal erősebb Coltan-titánium ruha ezúttal sokkal nagyobb ellenállást bír majd ki. A Stealth mód lehetővé teszi, hogy mit sem sejtő ellenfeleinket észrevétlenül hatástalanítsuk. Különféle vizuális- és hangeffektek tudatják velünk, hogy épp melyik módban használjuk ruhánkat, így például Armor módban a becsapódó lövedékek más hangot adnak,  és a mozgással járó hanghatások is nehézkesebbé válnak. A pályákon elszórt modulok – HUD – segítségével lehetőségünk lesz fejleszteni a nanoruha különböző módjait.

 

A bemutató utolsó fázisában a játék másik újdonságát, a vertikális harc lehetőségét is prezentálták a készítők, ami azt jelenti, hogy a környezeti adottságokat kihasználva végre magasabb pozícióban fekvő helyekről is célba vehetünk ellenfeleket, akik persze ugyanezen lehetőséggel élve szinte bármilyen irányból megtámadhatnak minket. Olykor a föld alól bukkannak elő különös teremtmények, máskor az egyik felhőkarcoló tetejéről kell leszednünk valakit. A vertikális irányba való "terjeszkedés" és a nanoruha új képességei sokkal taktikusabb játéklehetőséget kínálnak, ráadásul a küldetések teljesítésére is több megoldás lesz lehetséges.

 

A Crysis 2 még mindig rengeteg tisztázatlan kérdést rejt, például a játék során Prófétának nevezik többen is hősünket, de az nem derült ki, hogy ez a megnevezés a történet szempontjából bír fontossággal, vagy pedig szimplán ez a neve a karakternek. Az is kérdéses, hogyan ölthettek emberibb külsőt az idegenek, illetve az sem világos, hogy mit keres New York-ban egy titokzatos harmadik fél – feltehetőleg a CryNet emberei -, és mi pontosan mit ártottunk nekik, hogy a koreaiak után ismét a saját fajtánk is vadászik ránk. Állítólag hamarosan megérkezik az első trailer, és remélhetőleg az idei E3-on már mozgás közben is megleshető lesz a játék, ami története során először érkezik PC mellett X360-ra és PS3-ra, feltehetően még az év vége előtt.

Translate »