Oldal kiválasztása

Pro Evolution Soccer 2010 – Befutott a demó

Pro Evolution Soccer 2010 – Befutott a demó
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Konami állta a szavát, és a tegnap meghirdetett PES 2010 demó ma délután rendben meg is érkezett, ami mellé egy PC-s rendszerkövetelmény is befutott.

Tegnap este jelentettük, hogy a Komani a korábbi híresztelésekkel ellentétben nem szeptember 23-án, hanem ma délután lövi fel a Pro Evolution Soccer 2010 kipróbálható verzióját, mely két klubcsapatot, a Liverpoolt és a Barcelonát, valamint négy nemzeti csapatot, a spanyol, a francia, az olasz és a német válogatott tizenegyét tartalmazza majd. A csomag közel 900 MB-ot nyom, és szerencsére multiplayer meccseket is engedélyez, így az ötperces gép elleni mérkőzések csak egyfajta alapozás miatt kaptak szerepet.

 

A játék kipróbálható demóját INNEN, INNEN, INNEN és INNEN tudjátok leszipkázni, de előtte javasolt leellenőrizni a ma megérkezett gépigényt, hátha kevés hozzá a vasunk.

 

Minimális rendszerigények:

  • Windows XP (SP3) vagy Vista (SP1)
  • Intel Pentium IV 2.4GHz vagy azzal megegyező processzor
  • 1GB RAM
  • 8GB szabad merevlemez terület
  • 4x DVD-ROM meghajtó
  • DirectX 9.0c kompatibilis videokártya – 128MB, Pixel Shader 2.0 (NVIDIA GeForce FX vagy AMD/ATI Radeon 9700 videokártya)
  • DirectX 9.0c kompatibilis hangkártya
  • DirectX 9.0c vagy újabb (mellékelve a lemezen)
  • Multiplayer: TCP/IP 192 kbps vagy jobb
  • Windows kompatibilis billenyűzet
  • 800 x 600 monitorfelbontás

Ajánlott gépigény:

  • Windows XP (SP3) vagy Vista (SP1)
  • Intel Core 2 Duo 2.0GHz vagy azzal megegyező processzor
  • 2GB RAM
  • 8GB szabad merevlemez terület
  • 8x DVD-ROM meghajtó
  • DirectX 9.0c kompatibilis videokártya – 256MB, Pixel Shader 3.0 (NVIDIA GeForce 7900 vagy AMD/ATI Radeon HD2400 vagy jobb)
  • DirectX 9.0c kompatibilis hangkártya
  • DirectX 9.0c vagy újabb (mellékelve a lemezen)
  • Multiplayer: TCP/IP Széllessávú Internet kapcsolat
  • Windows kompatibilis USB Gamepad
  • 1280 x 720 monitor felbontás

Támogatott videóártyák:

  • NVIDIA – GeForce GTX285, GTX280, GTX260, 9800, 9600, 8800, 8600, 8600, 8500, 7900, 7800, 7600, 7300, 7100, 6800, 6600, FX5900, FX5700, FX5500, FX5200
  • AMD/ATI – Radeon HD4800, HD3800, HD2900, HD2400, X1950, X1900, X1800, X1650, X1600, X1550, X1300, X1050, X800, X700, X550, X300, 9800, 9700
Translate »