Oldal kiválasztása

QuakeCon 2008: Rage Cam Trailer

QuakeCon 2008: Rage Cam Trailer
16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Mai nappal kezdetét vette az idei QuakeCon, ahol már az első napon bemutatták az id Software két nagyágyúját. Ezúttal a Rage vadonatúj videója következik.

Elrajtolt az idei QuakeCon, az id Software saját rendezvénye, ahol már az első napon levetítették a csapat két nagyágyújának ígérkező Rage és Wolfenstein videókat. Ezúttal az előbbiről lesz szó, melyről megtudtuk, hogy az X360-as verzió kicsit csúnyácskább lesz, mint a többi platformra érkező verzió, ugyanis a játékot tömöríteni kell, hogy elférjen két DVD-korongon, míg a PC-s és Mac verzió DVD-n és Blu-Ray-en lesz elérhető, a PS3-as átirat pedig értelemszerűen szintén a kéklézeres korongra lesz kiírva. Carmack egy beszélgetés során azt is elárulta, hogy az engine gyakorlatilag teljesen kész, már csak apró simításokat kell eszközölni rajta – animációs rendszer és a Megatextúrában lesznek még változások. A megjelenéssel kapcsolatban pedig csak annyit mondtak: "When it’s Fun and When it’s Done."

Translate »