Oldal kiválasztása

Blur – Próbakör

Blur – Próbakör
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Csütörtökön ismét nyílt napot tartott állandó partnerünk, a BSC Kft., ahol a Guitar Hero 5 és a DJ Hero mellett az Activision novemberben megjelenő versenyjátékát, a Blurt is kipróbálhattuk.

Szerkesztőségünk ismételten meghívást kapott a BSC Kft. csütörtöki nyílt napjára, ahol ismét az Activison játékai voltak terítéken, csak ezúttal az őszi kollekció új termékeit mutatta be a hazai szaksajtó számára a forgalmazó. A jelenlévők ezúttal a Guitar Hero 5-öt, a DJ Hero-t és a Blurt tesztelhették le. Előbbi kettőről már akad egy tesztünk és egy előzetesünk, így ezek részletezésébe nem is nagyon mennénk most bele, viszont a Project Gotham Racing alkotóinak új, abszolút a kikapcsolódást, könnyed játékmenetet ígérő versenyjátéka, a Blur már igenis megérdemli, hogy röviden, de beszámoljunk róla.

 

A Bizarre Creations neve az elmúlt esztendőkben összefonódott a Project Gotham Racing névvel, ami nem is meglepő, hiszen az angol csapat gyakorlatilag más érdemi terméket nem is igen sajtolt ki magából mostanában. Éppen ezért meglepő húzásnak bizonyult, mikor idén áprilisban a stúdió bejelentette, új játékon dolgoznak, mely továbbra is a versenyjátékok palettáját hivatott majd színesíteni, de a szimulátoros érzéstől kicsit eltávolodva egy sokkal inkább arcade, kifejezetten a játék örömét szolgáló terméket kíván képviselni majd a Blur. Ehhez egy egészen új kivitelezési irányvonalat, a Mario Kartból ismert power-upokat és sok olyan más szolgáltatást választott a csapat, ami miatt valóban hasonlítható a játék a Guitar Hero-hoz, vagy a Rock Bandhez, hiszen a Blur is könnyedén lehet majd a házibulik egyik kedvence, amit akár négyfős osztott képernyőjével is kivívhat magának.

 

A Blur első sorban abban tér el a Project Gotham Racingtől, hogy a már említett Mario Karthoz hasonlóan a versenyek közben különböző, fénylő színekben pompázó "dobozok" formájában speciális képességekre, kiegészítőkre tehetünk szert, úgynevezett power-upokat gyűjtögethetünk. Ezek a pályán elszórt finomságok lehetővé teszik majd a játékos számára, hogy ne csak ügyességünkkel és gyorsaságunkkal, hanem ezen kis segítségek felhasználásával is bebiztosítsuk magunknak a rajt-cél győzelmet. A csütörtöki rendezvényen bemutatott verzióban szerencsére mind az öt power-upot felszedhettük verseny közben, így megismerkedhettünk a shockkal, mely villámokat szór magából, amivel egy időre megbéníthatjuk ellenfeleinket, a shunt, illetve a barge az előttünk, illetve a mellettünk haladók lökdösésében nyújt majd segítséget, a mine felhasználásával aknákat telepíthetünk, amivel a mögöttünk haladók életét keseríthetjük meg a, míg a nitroval néhány másodpercig hatalmas sebességre kapcsolhatunk.

 

A fejlesztők persze ezekkel a felszedhető segítségekkel némi taktikázást is lehetővé tesznek, tehát ha felszedünk valamit, akkor nem feltétlenül kell eszetlenül elhasználnunk a rendelkezésünkre álló power-upokat. A játék ugyanis lehetővé teszi, hogy több power-up is lehet nálunk egyszerre, amik között váltogathatunk, továbbá ha ugyanolyan típusúakat sikerül felszednünk, akkor azt bevetve sokkal hatékonyabb, dupla erejű hatást érhetünk el. Tehát nem biztos, hogy az a helyes megoldás, ha a nálunk lévő három nitro power-upot külön lőjük el, hanem lehet jobban járunk, ha egyben aktiválva használjuk fel, hiszen így huzamosabb ideig tudjuk nagy sebességre kapcsolni a járgányt. A power-upok esetében érdemes még megemlíteni, hogy ezek használata vagy felszedhető speciális képességek száma nagyban függ attól is, mennyire erős, jól tuningolt járgánnyal versenyzünk. A különböző eseményekért, győzelmekért pénzdíjakat oszt ki a rendszer, amiből javítgathatjuk megrongált négykerekűnket, fejleszthetjük a pajzsát, amit például a körözések közben töltögethetünk, hogy ne essünk ki a versenyből, melyekből összesen 100 különfélét ígér a csapat, rengeteg városi pályán. Állítólag 14 helyszín kap helyet a játékban, köztük London, San Francisco, Barcelona és Los Angeles.

 

A Blur központi eleme mégis a közösség lesz, így például olyan szolgáltatásokkal bír majd a játék, minthogy nyomon követhetjük, hogy haverjaink mennyi rajongóra tettek már szert – ez a PGR-ben található Kudosnak felel majd meg, amiket látványos mozdulatokért és precíz, hibamentes vezetésért kaptunk -, részletes matchmakinget kapunk. Saját szabályrendszerrel rendelkező versenyeket indíthatunk, így végtelen variációjú célkitűzéssel róhatjuk majd a köröket a barátokkal karöltve.

 

A játékban licenszelt autók módosított verziói futnak majd, egy-egy versenyen akár egyszerre húsz autó is a rajtrácsra állhat. Olyan szépségek közül válogathatunk majd, mint a Toyota Supras, Land Rover Defenders vagy a jó öreg Beetles. Ebből a szempontból tehát nem igazán tér el a PGR-től a Blur, viszont az irányíthatóság sokkal finomabb, árkádosabb lett, bár a 200-al bevett kanyarokra most se számítsunk, ugyanis akadnak majd esetek, mikor drift tudásunk igencsak jól fog jönni. Sokkal pergősebb, dinamikusabb lett a versenyzés, mely egyértelműen az önfeledt szórakozást próbálja kiszolgálni.

 

A novemberben boltokba kerülő Blurra érdemes lesz odafigyelni, hiszen egy könnyed és élvezetes autóversenyt kínál majd, ráadásul mind PC-re, X360-ra és PlayStation 3-ra is elkészül a játék.

Translate »