Oldal kiválasztása

QuakeCon – Összefoglaló

QuakeCon – Összefoglaló

Viszonylag csendben és békében telt el az idei QuakeCon 2009 három napja, így a nagyobb meglepetések, friss bejelentések sajnos távol maradtak a Dallas-ban tartott rendezvénytől.

Augusztus 13-án, azaz múlt héten szerdán nyitotta meg kapuit a 2009-es QuakeCon, az id Software évről évre megrendezett saját rendezvénye, ami kifejezetten a közönségnek, a rajongóknak szól, ahol megannyi bemutató, prezentáció és előadás mellett versenyek tömegével szórakoztatják magukat a kilátogató játékosok. Az idei expó tegnap zárta kapuit, így egy rövid összefoglaló keretén belül összegyűjtöttük az elhangzott érdekességeket, amiből sajnos nem sok akadt, sőt, mondhatni az elmúlt évek legjellegtelenebb QuakeConján vagyunk túl, pedig az idei Electronic Entertainment Expo-tól távól maradt a csapat, tehát joggal reméltük, hogy több érdekes információ lát napvilágot a Rage-ről, esetleg a napokon belül polcokra felmászó Wolfensteinről, vagy a tavaly bejelentett Doom 4-ről, amiről végül csak morzsák érkeztek.

 

Igazi újdonság tehát nem érkezett a rendezvényről, viszont kipróbálható formában jelen volt a Quake Arena Arcade és Doom II Arcade. Előbbi már lassan két éve fejlesztés alatt áll, hamarosan elkészül és elérhető lesz az Xbox Live Arcade kínálatában, a Doom esetében pedig korunk egyik legnépszerűbb FPS-ének teljes tartalma kerül átgyúrásra, kiegészülve a többjátékos játéklehetőséggel, illetve az id Software egy teljesen új epizódot csap a történethez. A casual réteget megcélzó termékek közül a Wolfenstein RPG volt még megtekinthető az expón, mely az iPhone tulajait célozza meg, minden bizonnyal kitörő lelkesedéssel fogadják majd a játékra fogékonyak az FPS stílus ősét.

 

Emellett a Quake Live frontján is érdemi bejelentéseket tett az id Software. A csapat a teljesen ingyenes, böngészőből játszható termékét hamarosan Mac, illetve Linux rendszerrel rendelkező gépeken is futtathatóvá teszi. A multiplayer lövöldét így már a héten újabb rajongók rohamozhatják meg, és figyelembe véve, hogy szerkesztőségünket is meggyőzte a procukció, minden bizonnyal komoly felhasználóbázis növekedés fogja jellemezni a következő napokat a játék életében.

 

Az id Tech5-tel hajtott Rage mutatott magából ezt-azt, így kaptunk egy ütős trailert, illetve pár állóképet, valamint a cég képviselői úton útfélen a jövő évre datált játékról meséltek, nyilatkoztak, valamint egy több mint fél órás prezentációt is megleshettek a kilátogatók. Viszont nagy távolmaradó volt a Doom 4, amiről végül már az első napon kiderült, csak annyit tudhatunk meg róla, hogy nemrég állt össze a játékot készítő csapat, a szükséges technológiák is készen vannak, így nem kell ezek kifejlesztésével sok időt elvesztegetni. Minden bizonnyal csak jövőre, a 2010-es QuakeConon mutatkozik be először a játék.

 

És ennyél több lényegi bejelentés, érdekesség nem került terítékre idén, viszont mi a mai nap folyamán egy hosszúra nyúlt előzetessel fogjuk bemutatni a Rage eddig ismert részleteit, így mindenképpen érdemes lesz visszalátogatnotok az oldalra.

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás

Translate »