Oldal kiválasztása

Rise of the Argonauts (PC) játékteszt

Rise of the Argonauts (PC) játékteszt
13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Titan Quest utáni pihenőnek vége, hisz újabb játék keretében merülhetünk el a görög mitológia világában. Kratos után újabb nevet jegyezhetünk fel a mitológiai PC-s alakok emlékfalára.

Valljuk be, nem dúskálunk a görög mitológiából táplálkozó játékokban. Legutóbb 2006-ban jelent meg a nagyszerű Titan Quest, és azóta PC-n semmi más nem látott napvilágot. Ezt az űrt kívánja kitölteni a Liquid Entetainment játéka, a Rise of the Argonauts, ahol a legendás Aranygyapjú nyomába eredünk monitorunk előtt, teljesen belemerülve az ókori Hellász varázslatos világába.

 

 

A történetet gondolom, sokan ismerik, de azok kedvéért akik előtt nem ismert, összefoglalom pár szóban: Iolcus szigetének királya, Jason (mi magyarok Iaszónként ismerjük) épp esküvőjére készül a mükénéi Alceme-vel, amikor is egy merénylő véget vet a ceremóniának és egyúttal a boldog ara életének is. Jason végez a gyilkossal, és az istenektől kér segítséget szerelme feltámasztásához. A megoldás viszonylag egyszerű: a legendás Aranygyapjú különleges erejével visszavonható a visszavonhatatlan, vagyis visszaadható egy elvett élet. A probléma mindössze annyi, hogy a gyapjúnak réges-rég nyoma veszett, és Alceme gyilkosának klánja, a kihaltnak hitt Blactongue emberei mindent megtesznek, hogy megakadályozzák hősünket a gyapjú megtalálásában. Rengeteg veszély és kaland vár ránk Jason útja során, de ne szaladjunk ennyire előre.

 

Már itt, az elején leszögezném, hogy aki hozzám hasonlóan a videók alapján egy jófajta God of War-féle hentelős mókát remélt, az csalódni fog. Ugyanis ez a játék nem erről szól. Bár a kezdet megtévesztő lehet, a harc a már említett God of War-ra hasonlít, és legalább olyan élvezetes is, annak ellenére, hogy kombózni nem nagyon van lehetőségünk. Ám itt megemlítenék egy kis különbséget a két játék között: itt szó szerint darabolunk! Egy-egy jól irányzott csapás után szakadnak a testrészek, szétzúzódnak a koponyák. Mindez belassítva történik, hogy még hangulatosabb legyen az egész.

 

 

Háromféle támadásunk van: egy sima alapcsapás, egy úgynevezett kivégző mozdulat, valamint minden fegyver rendelkezik egy spéci támadással is, ami fegyvertípusonként más és más. Háromféle fegyver fordul elő a játékban: kard, buzogány és lándzsa. Ez a kardnál egy erősebb és nagyobb fajta suhintás, a buzogánynál egy knockbackes földrecsapás, míg a lándzsánál egyértelműen a dobás. Ha mindez nem lenne elég, akkor alkalmazhatunk úgynevezett kombós támadásokat is. Nincs más dolgunk, mint megfelelő ritmusban megnyomni a támadás és a fegyverváltás gombot, aminek az eredménye egy igen látványos és általában halálos kimenetelű támadás. Nagyon hangulatos amikor buzogánnyal szétcsapjuk az ellenfél pajzsát majd ugyanazzal a lendülettel lándzsánkkal felnyársalva végezzük ki a szerencsétlent. Érdemes a kivégző mozdulatot és a buzogányt alkalmazni a pajzsos ellenfeleknél, mivel ez okozza a legnagyobb kárt.

 

Rendelkezünk még egy családi ereklyének számító pajzzsal is, ami igen hasznos társ a harcban. Külön tetszett, hogy nem kell állandóan nyomva tartani a védekezés gombot, hanem a valóságnak megfelelően, ha a pajzsot találják el, akkor az véd is: ezzel nem sűrűn találkoztam más, hasonszőrű játékban. Lehetőségünk nyílik még elgurulni ellenfeleink csapásai elől is, akik ugyan nem túl intelligensek, de egy ilyen játékhoz pont megfelelőek: támadnak, kitérnek és védekeznek, ha kell, néha túl sokat is. Csak a mennyiségük okozhat problémát, viszont arra, hogy orvosolják a problémát, ott vannak a társaink.

 

Aprítani való barátaink sajnos annyira nem változatosak, leginkább szatírok és ioniai zsoldosok ellen fogunk harcolni, és néha minotauruszokkal, tartaruszi lényekkel, vagy a már említett Blacktounge-okkal akasztjuk össze a bajuszt. Akadnak boss fightok is, amik keményebbek az átlagos harcoknál, de így sem annyira nehezek, viszont változatosak és néhánynál agytekervényeinket is mozgatni kell a kattintós ujjunk mellett.

 

 

Akármennyire is élvezetes ez a rész, a játék jelentős részében a Gothic-hoz vagy az Oblivionhoz hasonlóan beszélgetnünk is kell, nem is keveset. Ha ez még nem lenne elég, rengeteg morális döntést is meg kell hoznunk a különböző szituációkban és párbeszédek során. Sőt, egyes harcoknál csata közben kell a másodperc törtrésze alatt döntenünk, hogy mit vágunk ellenfelünkhöz, verbálisan persze. Ezért is akció-RPG a játék.

 

Ha már pedig szerepjáték, akkor megemlíteném még a fejlődésrendszert. Kicsit fifikás a dolog, eltartott egy darabig, míg rájöttem mi-mennyi-miért. Küldetésünk során 4 istenség támogatja hősünket, név szerint Pallasz Athéné, Apolló, Hermész és a hadisten, aki itt még Árész. Társalgásaink során majdnem mindig 4 választási lehetőséget kapunk, mindegyikük egyik támogatónk aspect-szintjét növeli. Általában ezek a válaszok összefüggenek a képviselőjük jellemével, tehát Árész válaszai mindig kemények és nyersek, míg Athéné bölcs és érdeklődő, vagy pedig teljesen logikus. Persze, vannak csak sima, érdeklődő kérdések, ezek leginkább egy adott küldetésre, személyre vonatkoznak. Néha csak mítoszi ismereteinket bővíthetjük, pl. megtudhatjuk, miért hívják Jasont Zeusz Őrzőjének.

 

Az adott istenhez tartozó válasszal aspect-szintünket növeljük a kiválasztott irányába, de nem csak adott válaszaink hatnak erre a bizonyos szintre. Cselekedeteinkért, harci manővereinkért csillagképeket kapunk, melyek minden egyes pontjához feltételek tartoznak, amiket teljesítve címeket kapunk, vagy csak egyszerűen egy darabot a csillagképből. A csillagképeket alkotó pontok feltételei között vannak könnyűek és nehezebbek, de persze lehetetlenek is. Lehetetlen alatt értem például az Athénéhez kapcsolódót: Tanulj társaidtól. Én végigbeszéltem velük az összes lehetséges opciót, mindent megtettem, amit lehet, mégsem sikerült megszereznem ezt a pontot. (Akinek sikerül, attól örömmel fogadok egy levelet.)

 

 

A csillagképeket alkotó pontok „feláldozhatók” bármely támogatónknak. Mindegyik különböző mértékben növeli aspect-csíkunkat az adott istennél, és ha elegendő mennyiség összegyűlt, akkor kapunk egy aspect-pontot, ami különféle képességekre válthatunk be. Ezeket a fejlesztéseket az istenségek oltárainál végezhetjük el, vagy pedig bármikor, amikor jól esik,  a menübe kilépve, az Aspect menüpont alatt. A Stars-nál a már összegyűjtött csillagképeinket nézhetjük meg: az egyes pontokhoz tartozó feltételeket, és hogy művelődjünk is, külön kis leírást magáról a csillagképről.

 

Mindegyik istenség különböző képességeket ad, és persze leginkább rá jellemzőt. Három harcos isten három különböző fegyvert támogat, mi pedig ezeket használhatjuk a játék során. Athéné az elegáns lándzsát részesíti előnyben, Hermész a gyors kardot, míg Árész a brutális buzogányt. Az ezen fegyverekhez tartozó képességeket a hozzá tartozó istennél fejleszthetjük, és kaphatunk bónuszokat (kábítás, extra sebzés, pajzsok elleni hatékonyság stb.). A fegyvereken túl elérhetők az említett istenspecifikus képességek. Apolló, a Napisten gyógyításra és védelemre nyújt lehetőségeket, Athéné elektromos és villámsebzéssel és némi ellenállással gazdagít minket, Hermész leginkább az isteni képességek (Divine Powers) hatékonyabb használatát kínálja nekünk, de olyan hasznos kis trükköt is tanulhatunk nála, mint a bullet time (időlassítás). Árész hadisten, tehát leginkább sebezni fogunk általa, vagy különféle praktikákat vethetünk be ellenfeleink ellen (pl. kővé dermesztés, koponyazúzás). Természetesen mindegyiküktől kapunk alapból passzív bónuszokat az útra, kivéve Árészt, akinek a bónuszát (boon) egy mellékküldetés keretein belül szerezhetjük meg.

 

Vannak aktív képességeink is, melyeket külön aktiválhatunk harc közben, amikor éppen szükségét érezzük. Ezek közül a leghasznosabb a gyógyító kör, melyhez nem fűznék sok megjegyzést, elég beszédes neve van. Vannak persze sebzésnövelők, védekező képességek és egyéb nyalánkságok is köztük. Mindenki kedve szerint mazsolázhat belőlük, de egyszerre csak négy ilyen képességünk lehet, abból is csak egy aktív, így sajnos nem kombinálhatjuk a védekező és támadó skilleket, de még így is hasznosak tudnak lenni. Hogy ne legyen túl nagy előnyünk a támogatottságból, ezért ha használunk egy képességet, akkor várni kell, míg újratöltődik a képesség, és addig nem használhatjuk egyiket sem. Szerintem ez korrekt megoldás, de szerencsére/sajnos a játék nem túl nehéz, így ez bőven belefér.

 

 

Már az Options menün látszik, hogy újfent egy konzolátirattal van dolgunk. Beállítási lehetőségeink eléggé korlátozottak: mindenképpen érdemes bekapcsolni az Autosave-et és a Combat UI-t. Az autosave haszna egyértelmű, mivel a checkpointok okosan és sűrűn vannak elszórva, a Combat UI pedig Iolcus-on kívül hasznos, mivel harci üzemmódban az életünket jeleníti meg. Iolcus-on azért nem számít ez, mivel a sziget Zeusz áldását élvezi, és „Iolcus földjén Zeusz Őrzője nem veszíthet csatát”, ergo nem halhatunk meg szülőföldünkön. Grafikai lehetőségeink kimerülnek a fényerő, a felbontás és a felirat ki/bekapcsolásában. Ennél puritánabb már csak az irányítás variálhatósága. Választhatunk háromféle előre definiált billentyűzetkiosztásból, és ennyi. A játék kezeli a gamepadet is, de valamilyen érthetetlen oknál fogva a stick előre-hátra iránya fel lett cserélve, így nagyon szokatlan az irányítás, de mazochisták számára tökéletes. Erősen ajánlott amúgy a billentyűzet, mivel a már emlegetett beszélgetések konzolosan lettek szétosztva, és a kavart irány miatt szinte lehetetlen azt kiválasztani, amit mi szeretnénk. A használható képességek is hasonlóan négyzetesen vannak elosztva, az első szettnél az 1-4 gombokon aktiválhatjuk őket, de megint csak nehéz eltalálni hogy melyik-melyik, szóval sok gyakorlás kell a memorizáláshoz. Mert lássuk be, elég kínos az, hogy ha épp gyógyítani készülünk magunkat, erre rossz képességet sütünk el, és teszem azt, magunkra rakunk egy sebzésnövelést, amivel nem sokat érünk, ha egy leheletnyi rosszindulattól azonnal az Elíziumi mezőkőn sétálgatunk, míg földi maradványaink összevérezik az amúgy szépen textúrázott talajt…

 

 

Ennyivel nem ér véget a konzolos életérzés. A karakterek mozgása néhol darabos, nagyon limitált a gesztuskészlet, de mondjuk, ez RPG-s betegség, elnézzük. Azt viszont már kevésbé, hogy teljesen élettelen és kifejezéstelen arcokat láthatunk beszélgetés közben, de érdekes módon a játékbeli videókban meg teljesen élethű az arcmimika… A másik konzolos dolog az, hogy hősünk mindössze kétsebességes: békés-beszélgetős és harcos-ritkán beszélgetős. Tehát nagyrészt sétálgatunk és beszélgetünk, ilyenkor mást nem tudunk csinálni, maximum még útszéli Herms-eket olvasgathatunk, amik gyakorlatilag rövid, pár soros epigrammák, és segítenek megismerni a helyszínt, a karaktereket, vagy egyszerűen csak mitológiai kiegészítést adnak. Ezekből mindegyiket érdemes megkeresni, mivel külön pontot kapunk értük a csillagképekben.

 

A játékmenet a már említett Gothic-hoz hasonlít: mászkálunk, beszélgetünk, küldetést vállalunk (csak ha akarjuk), megoldjuk, és mindezt felrázva némi harccal, majd vissza a mászkálásos részhez. Fő- és mellékküldetéseink egyaránt akadnak, de ahogy az lenni szokott, érdemesebb a mellékeseket előbb megcsinálni, mivel a főküldetések megoldásánál elszalaszthatjuk az aktuális mellékest, tehát csak ésszel, ha minél több asztrális jegyet akarunk összeszedni. Feladataink roppant változatosak: gladiátorviadalon veszünk részt, egy szenátus előtt kell szónokolnunk vagy egy piaci alvilági főnök kilétét kell kinyomoznunk, de előfordulnak logikai feladványok is. Vagy ott a kedvencem: néha Ghost Whispererként kell földön ragadt lelkeknek segítenünk megnyugvást találni, és az ehhez szükséges szertartást (last rite) elvégeznünk. A mellékküldetések kevésbé változatosak, de teljesen illenek a játékba. Például a támadás után az elhunyt vagy sebesült őrök és palotaszolgák hozzátartozóit értesíthetjük, egy fiút kell le-, vagy éppen rábeszélni arra, hogy harcos legyen, vagy egy szerencsejátékost kell megvédenünk az anyja előtt, netán beárulni valakit, esetleg egy árva, lopásra kényszeríttet fiúnak kell családot találnunk. Előfordult olyan is, hogy Salamon király módjára peres ügyekben kellett döntést hoznunk. A hírek közlésénél lehetőségünk nyílik tompítani a dolgokat, minden rajtunk áll. Általában pontokon kívül valamilyen fegyvert is kapunk ezekért a questekért, tehát érdemes teljesíteni őket, hisz nem túl nehezek és nagy részük szórakoztató is.

 

 

Szerencsére a játék vége felé megbomlik az egyensúly a harc javára, ami szerintem nagyon bölcs döntés volt a fejlesztők részéről. Ha már egyszer ilyen hangulatosra sikerült a darabolós rész, akkor ne csak morzsákat kapjunk belőle. Sajnos nagyon lineáris a játék, de legalább elakadni nem fogunk. Megemlíteném itt egy másik sirámomat, a térképet. Nincs vele baj, egyszerű és átlátható, illetve jelöli a küldetéseket (főküldetés aranysárga, mellékes szürke), csak előszedni körülményes. Csak a menü/Mapnél tudjuk megnézni, ami azért ciki már 2008-ban, hiszen manapság alap, hogy egy külön gombra rakják a térképet, de gondolom, ez a konzolok miatt alakult így, biztos kifogytak a kontrollereken a gombokból. A portoló csapat azért arre figyelhetett volna, hogy itt akad gomb bőven, de ez már csak kényelmi kérdés.

 

A játék a manapság divatos Unreal 3 motort használja, ráadásul a Legendary-val ellentétben itt felismerhető, mi dübörög a játék alatt. Hellász játékban még nem volt ilyen szép: nagy felbontású textúrák, bloom ragyogás, HDR, tarka virágok, aprólékosan kidolgozott helyszínek, és csak nagyon ritkán előforduló plasztikos érzés. A főbb karakterek kidolgozására sem lehet panaszunk, viszont az NPC-knél már kevésbé rózsás a helyzet. Az szintén műfaji betegség, hogy a karakterskinek sűrűn ismétlődnek, de hogy egyesek olyan minimális szinten vannak kidolgozva, hogy olyan érzésünk támad, mint ha egy másik játékból jöttek volna át vendégszerepelni, az megbocsáthatatlan. A helyszínek legalább változatosak és jól megszerkesztettek, nincsenek ismétlődő pályarészek sem. Megfordulunk Iolcus, Mycenae (Mükéné, Árész népének otthona), Saria (a kentaurok és szatírok földje) és Kythra (Pallasz Athéné főtemplomának otthona, és a gyapjú régi lakhelye) szigetén, de alámerülünk a Tartaroszba (a görög mitológiai pokol) is. Egyedüli állandó helyszín a hajónk, Argo lesz, ami egyben főhadiszállásként is szolgál. Itt beszélhetünk társainkkal, kiválaszthatjuk a következő helyszínt, fegyvert, páncélt cserélhetünk, vagy a hajó oltáránál fejlesztgethetjük képességeinket.

 

 

Történet szempontjából jól vizsgázik a program, az ismert legendát persze átalakították, kiegészítették, de nem végeztek rossz munkát. A rosszfiúk szerepét a Hecate-hívő Blacktounge klán tölti be, valamint az őket segítő többi elem. A megváltoztatott történet miatt olyan legendás hősökkel kerülünk össze, mint Herkules, Achilleus, Atalanta, Pan, az idős és bölcs szatír , Perseus, Medea stb. Találkozunk még magával az Argo építőjével, Argosszal és a görög mitológia Rambaldijával, Daedalusszal is. Nagy részük verbuválható a csapatunkba, de persze mindez a válaszainkon és döntéseinken is múlik. Általában mindig az adott szigethez tartozó hős kíséri végig utunkat, de van, ahol választanunk kell közülük.  

 

Mindegyikük külön személyiség, és ehhez méltóan viselkednek: Pan, az idős világjáró szatír történeteket mesél és rengeteg hasznos információval lát el minket, a gőgős és erősen egoista Achilleus csak magára gondol, a hírnéven kívül más nem érdekli, mellesleg a játék egyik humorforrása. Herkules, aki gyakorlatilag egy nem zöld Hulk (a Sam Raimi – Robert Trapert kettős klasszikus Kevin Sorbo-féle Herken nevelkedett énem elég nehezen fogadta el ezt a monstrumot Zeusz fiának) mind megjelenésében, mind harcmodorában, viszont testéhez méltó szíve is van. Gyakorlatilag kettétépi, vagy kettétöri ellenfeleit, brutális erejét kihasználva. Atalanta, a kentaurok között nevelkedett harcos az egyetlen nyilas karakter, a természet gyermeke, amazoni vonásokkal. Az ő és Achilleus között lezajló párbeszédek mindenki arcára mosolyt csalnak majd. Argos a hajót irányítja, míg Daedalus páncélt készít számunkra. Medea információkkal lát el minket a Hecate-hívőkről, és fontos szerepet kap a történet alakulásában. Főbb ellenfeleink nem annyira ismertek, egyedül talán Medusa az, akit felismertem közülük. A grafikára visszatérve megemlíteném még azt is, hogy Jason és az argonauták igen látványosan kapnak sebesülést a harc közben. Egy-egy komolyabb összecsapás során olyan szinten le tudnak rongyolódni, hogy látványuk felér bármely Péntek 13-áldozatéval. A hangulathoz tartozik még a szigetek lakóinak hozzánk való viszonya. Mycenea szigetén pl. mindenki minket okol Alceme haláláért, és így is viszonyulnak hozzánk (erről egy kedves kis rajz is árulkodik a piacon), de amint elnyerjük a bizalmukat, onnantól nem győznek bocsánatot kérni és részvétüket kifejezni.

 

 

Hangok terén is jól vizsgázik a program. A fegyverhangok nagyon élethűek, a pajzs fémes kongása nagyon jól sikerült. A játék alatt hallható dallamok fülbemászóak, kellemesek, és az adott szituációhoz tökéletesen passzolnak, de igazán jól a szinkronszínészek teljesítenek. Mindegyikük annyi élettel tölti meg karakterét, hogy mind a szívünkhöz nőnek. Külön kiemelném Achilleus hangját kölcsönző Crispin Freemant, aki nagyon jól alakítja a beképzelt hőst, és nem mellesleg a már említett Gothic-trilológia angol változatában a Névtelen Hőst szólaltatta meg, tehát igazi RPG-veterán színésszel van dolgunk, ami érződik is az alakításán.

 

A végén pedig egy (számomra legalábbis) nagy hibát emelnék ki: rengeteg lehetőségünk van döntéseket hozni, de ez a játék befejezésére semmilyen hatással sincs. Nincs többfajta befejezés, ami valamilyen szinten érthető is, hisz már meglévő és ismert anyaggal dolgoztak a készítők.  A manapság hosszúnak számító játékidő (körülbelül 45-50 óra) kellemes szórakozást ígér, mindezt gyönyörű grafika és kiváló hangulat keretében. Bevallottan elfogult vagyok mitológiai témában, de ettől függetlenül ajánlom minden RPG-kedvelő játékosnak a programot, és azoknak is, akiket nem riaszt el az eszméletlen mennyiségű szöveg és döntéshozatal. De másnak is érdemes kipróbálni, mivel PC-n elég ritka műfaj az akció-RPG. Új élményt hozhat a klaviatúrán és patkányon nevelkedett gamereknek is. Kisebb hibái ellenére nagyon szórakoztató és hangulatos darab a manapság ritkán használt ókori Hellász misztikus világban, igazi unikum. Engem meggyőzött, már csak titeket kell.

 

Értékelés: 8/10

Translate »