Oldal kiválasztása

Soldier of Fortune: Payback bemutató

Soldier of Fortune: Payback bemutató
17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A héten sikerült beszereznem a Soldier of Fortune harmadik epizódját. Az elődökből kiindulva nem kis elvárásokkal ugrottam neki… Hiba volt…

Ki ne emlékezne a jó öreg John Mullins kalandjaira a SoF és a SoF2 című játékokból? Viszont meg kell jegyezni, hogy azokat a Raven Software készítette, jelen cikkünk tárgyához viszont annak a csapatnak szemernyi köze sincs. Ez sajnos rendesen meg is látszik.

A történet szerint egy zsoldost alakítunk, de nem Mullins-t, akit többen is átvágnak menet közben (ezek lennének a történetbeli csavarok…), de a sztorivezetés a töltések előtti rövid "mozikra" korlátozódik, valamint a töltőképernyő tömör összefoglalójára. Illetve játék közben is akad pár igen bugyuta párbeszéd, amiből igazából semmi extra nem derül ki. Na igen a szinkronhangok… Ha annyit mondok, hogy a központos kislány a legmeggyőzőbb azzal elárulok mindent. Szinte midenki szenvtelenül olvassa fel a szövegét, ami elég hangulatgyilkos tud lenni…

Egyébként a történet annyira nem fontos, mivel ezt amolyan lövöldözés melleti extrának tekintették a készítők, így nincs túlbonyolítva a dolog. A játékmenet tipikus FPS sémára épül, kiegészítve azt a sorozat védjegyének számító vérengzéssel. Az ellenfeleket irányító AI nem mondható túl értelmesek. Nálam a fénypont az volt amikor elszámítottam egy gránát röppályáját és az jóval terroristák fedezéke mögött landolt, mire segítőkész ellenfeleim elkezdtek rohanni a gránát rányába… No comment.

A nehézség tehát jelen esetben nem az ellen taktikájából származik, inkább annak létszámából, meg persze abból hogy sokszor nagyon nehezen észrevehető helyre vannak beültetve a rosszarcúak. Nem ritka, hogy hirtelen egy bandita jelenik meg a hátunk mögött, de nem kell félni, nem próbál lepuffantani, inkább nekünk rohan, hátha sikerül a puskatussal elitézni a dolgot…

Mészárlás… Ezt a részt lealább meghagyták a korábbi epizódokból, persze ezt sem érintetlenül. Annak ellenére, hogy a reklámszövegek olyanokat puffogtattak, hogy akár a lábujjakat is amputálhatjuk, a darabolás sem lett valami részletes. Gondolom mindenki emlékszik az első rész lógó beleire… Na itt ilyen nincs. A végtagok amputálhatóak, meg a fej eltávolítható és ennyi. Ráadásul a fejövés azonnal letépi az ellen búráját, pedig már korábban megoldható volt, hogy csak egy szép lyukat üssünk rajta. Nekem személy szerint a vér megvalósítása is jobban tetszett az elődökben, itt valahogy nagyon konzolos lett. Bár ezen nincs mit csodálkozni, hiszen a Payback, a sorozat történetében először, konzolra is kapható. Viszont erős a gyanúm, hogy a konzolos verzió volt a lényeg, a PC-seknek pedig dobtak egy átiratot. Erre utal a sprint gomb is, amit ha nyomva tartunk karakterünk rohan előre amíg bírja, anélkül, hogy bármely iránygombot nyomnánk hozzá. Ebből adódk a következő két furcsaság: hátrafele nem lehet futni és futás közben nincs oldalazás, csak egyenes hajrá.

 

Na, de hogy írjak valami jót is a gammáról, a grafika egész élvezhetőre sikeredett. Nem veszi fel a versenyt egyik vetélytársával sem, és kicsit rajzfilmes is, de egész szép (egyébként a részletességen nem lehet állítani, választhatunk felbontást és kész), illetve az aláfestő zene is igen hangulatos lett. De ha valaki arra kérne, hogy magyarázzam el, miért játszom a progival, ha tényleg ennyire pocsék, akkor azt hiszem bajban lennék. Talán valami beteges örömet lelek abban, ahogy fröcsög a vér és hullanak a testrészek (hiszen ilyesmit kevés program kínál), emellé pedig jön a személyes aberrációm, azaz hogy rajogok az olyan dolgokért, amik annyira rosszak, hogy az már maga a gyönyör (ezen beteges hajlamok hiányában viszont nem érdemes vele próbálkozni).

Végezetül értem én hogy kevés pénz volt a fejlesztésre, de azért nem kellett volna ennyire igénytelenül összetákolniuk a game-et. Olyan bugokat találtam, amik béta demókban is ritkaság számba mennek (pl. a semmiből induló folyó). Összefogalva: agresszió kiélésére, rövid agyatlan szórakozásra kitűnő, egyébként hamar unalomba fulladó alkotás lett a Soldier of Fortune: Payback. Az erős tartalom miatt ugye M, azaz felnőtt besorolást kapott a stuff, de ha valakinek nem bírja a gyomra, akkor ezt ki is kapcsolhatja, igaz, ezzel a gamma legnagyobb (vagy egyetlen?) vonzerejét iktatja ki…

További screenshotokért ERRE TESSÉK

Teszt konfig: AMD Sempron 3000+, 2GB DDR1 RAM, GF 7600GT 256MB DDR3 VRAM

Translate »