Oldal kiválasztása

GC 2007 – Spore beszámoló

GC 2007 – Spore beszámoló
17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A lipcsei Games Convention előtt megemlítettük, hogy a Will Wright simpápa nevével fémjelzett Spore is tiszteletét teszi a kiállításon. Ráadásul játszható formában teszi mindezt. A meghívott vendégek egy 30 perces demót próbálhattak ki. Ennek a beszámolója következik most.

Még mielőtt komoly boncolgatásba kezdenénk gyorsan megemlíteném, hogy Will Wright és a Maxis bejelentette, hogy a PC-s , illetve a Nintendo DS megjelenés újabb platformokra bővül. Az új felállás szerint a jövő tavasszal érkező Spore a következő masinákra érkezik: PC, Nintendo DS, X360, PlayStation 3 és Nintendo Wii.

A zárt ajtók mögött zajló bemutatón a harminc perces demó alapján már az elején leszögezhetjük, hogy valami hatalmas nagy alkotással állunk szemben. Will koma egy nagyon aranyos, szerethető, de hihetetlenül impresszív és székbe szögező játékot dobott – illetve majd csak fog – össze.

Még mielőtt bármibe belekezdenénk első dolgunk megalkotni saját kis lényünket. Az erre a célra kitalált "Creature Editor használata nagyon egyszerű mégis intuitív az egész. Ugyan csak korlátozott számban állnak rendelkezésünkre a testrészek – kéz, láb, ormány, fül, egyszóval minden – mégis rengeteg variálási lehetőségünk lesz majd. Teremtményünk sajátos bőrszíne mellett lehetőségünk lesz majd testrészeink hosszával vagy vastagságával is játszadozni. Meghosszabíthatjuk ormányunkat, lehetünk törpék vagy óriások, ujjak közötti távolságot állíthatunk, sőt, alakjukat is módosíthatjuk. A cél, hogy teljesen egyedi karakterünk legyen. Ha végeztünk a műveletettel, akkor kezdődhet az igazi móka.

Különös hősünket ledobhatjuk a 3D-s világba – értsd: bolgyó -. Kedvencünk rengeteg planéta közül választhat majd. Lesz erdőkkel, hatalmas gombákkal és óceánokkal borított világ, de választhatunk egy kicsit zordabb, vulkános-gázos bolygót is. A környezet teljesen terraformálható lesz.

A világok élettel teliek, mégis egyszerűek. Rengeteg vadon élő állattal találkozunk majd. Ezeket akár meg is ehetjük, de barátságot is köthetünk velük vagy ha éppen úgy alakul szerelembe is eshetünk valamelyikkel. Babákat nemzhetünk és ha nem jövünk ki az interneten mások által kreált kis kedvencekkel, akkor a játék NPC-k tömegét biztosítja majd, így az egyjátékos mód is napokra, hetekre, vagy akár hónapokra is komoly játékélményt biztosíthat.

Kicsit Sims jelleget kapott a játék. Saját bandákat hozhatunk létre, amelyek lehetnek aggresszív támadó brigád, de lehet békés, állandóan örömködő és táncoló társaság is. A demó ezen részében elérkezünk a tűz felfedezéséhez, ami egyben egy "szintlépést" is eredményez. Innentől kezdve törzsökbe tömörülhetünk.

A törzsi életformával járó összes nyalánkságáot kipróbálhatjuk. Csoportos vadászatokban vagy takarmányozásokban vehetünk részt. Gyümölcsöket gyűjtögetünk, halászattal foglalkozunk. Az élelemnek amúgy is hatalmas szerep jut. Nem csak, hogy az életben maradáshoz szükséges a kaja, de egyfajta "pénzre" is váltható lesz. A cserekereskedelem kezdeti jelei mutatkoznak, habár a Spore-ban ez egy kicsit másképp működik. Halászbotokat, baltákat, lándzsákat vásárolhatunk, gyógyító funkciókat ellátó kunyhókat, élelmiszer-raktárakat, toborzókat húzhatunk fel.Gyakorlatilag egy jobb fajta RTS gammává alakul át rövid időre a játék. Ha ezt is teljesítettük, akkor következik a modern kori civilizáció kiépítése, majd a csillagok meghódítása.

A planéták mindegyike meglátogatható. Teljesen külön élet folyik mindegyiken. Mindegyiken más és más élőlények élnek, a világok is egyedi módon festenek.

Aki esetleg lemaradt a Games Conventionös videókról, az kattanjon IDE!

Translate »