Oldal kiválasztása

EU LCS elődöntő összefoglaló

EU LCS elődöntő összefoglaló
6 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A legnagyobb League of Legends verseny nyári szakasza a végéhez közeledik. Összességégben tíz profi csapat küzdött egymás ellen 9 héten keresztül, majd közülük a legjobb 6 gárda bejutott a rájátszásba.

Az alapszakasz első két helyezettje automatikusan az elődöntőbe kvalifikálta magát, így jelen esetben a Vitality és a Fnatic várta ellenfelét, a negyeddöntők győztesei közül.

 

A negyeddöntő első felvonását a 6. helyen rájátszásba jutó Splyce játszotta, a Vizicsacsival felálló Schalke 04 ellen. Ez a párharc több izgalmat hozott, mint előzetesen vártunk tőle, a Splyce jól megizzasztotta ellenfelét, azonban 5 lejátszott mérkőzést követően a Schalke örülhetett.

A másik párharcot személy szerint kicsit jobban vártam, ott ugyanis a tavalyi bajnok G2 mérkőzött meg azzal a Misfits-sel akik az előző világbajnokságon, európai csapatként legtovább tudtak talpon maradni. A rangadó meglepően egyoldalúra sikeredett, ugyanis a Misfits csapata 3-0 arányban bedarálta a bajnokot, így ők is az elődöntőbe kerültek.

Egy héttel később elérkezett az elődöntők ideje, először a Vitality csapott össze a Schalke 04 gárdájával. Az első meccsen kicsivel több, mint 30 percet követően a Schalke megszerezte az előnyt. a második mérkőzésen egészen elképesztő 23-6-os gyilkossági aránnyal Vizicsacsi csapata 1 győzelemre került a döntőbe jutástól. Harmadszorra, úgy tűnt felébredt a Team Vitality és 27 perc alatt szépítettek, az állás 2-1.  A 4. játék sikerült talán a legfordulatosabbra, legizgalmasabbra a fordulót tekintve, de végül a Schalke 04 örülhetett, így 3-1 arányban győzedelmeskedtek, és kerültek a döntőbe.

A másik ágon a mindig meglepetést nyújtó Misfits mérkőzött meg a veterán, többszörös bajnok Fnatic csapatával. Az első mérkőzést az esélyesebbnek tartott Fnatic magabiztosan zsebelte be. Ezt követően azonban kisebb porszem kerülhetett a gépezetbe, ugyanis a Misfits döntetlenre tudta hozni az állást. A 3. játékot egy hatalmas Misfits hiba után ismét a rutinosabb csapat nyerte. Majd a 4. meccset is bezsebelve a Fnatic 3-1 arányban a döntőbe jutott, ahol a Schalke 04 lesz az ellenfele.

Tegnap a Misfits és a Vitality lejátszotta mérkőzéseit egy BO5-ös széria keretein belül a 3. helyért, ahol 3-1-re a Vitality nyert, ami azt jelenti pontokat tekintve, hogy ha a Schalke 04 kiszeretne jutni idén a világbajnokságra, ahhoz a döntőben győzniük kell a végig magabiztos játékot mutató Fnatic ellen, ami nem lesz egyszerű feladat, de ha Csacsiék megtudják húzni a váratlant, akkor összejöhet a bravúr. A döntő mérkőzéseit ma 16:30-tól követhetitek az alábbi linken.

Translate »