Oldal kiválasztása

Elküldtek 800 embert fölöslegesen?

Elküldtek 800 embert fölöslegesen?
5 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Nem is olyan régen történt, hogy 800 embertől vált meg az Activision-Blizzard, erre most kiderülhet, hogy nem is volt rá semmi szükség? A vezetők veszteségről beszélnek, miközben rekordévet zártak. Az ellentmondásokból egyre több és több van a cég  átszerveződése körül.

“Nem feltétlenül élvezhetjük hasznát az átszervezési tervünknek, melynek implementációja negatív hatással lehet az üzletre. Továbbá nem adhatunk garanciát arra, hogy működésünk hatékonyabb lesz, mint az átszervezést megelőzően, illetve arra sem, hogy a jövőben újabb átszervezésekre ne lenne szükség. Ugyanakkor lehetséges, hogy a lépés zavart okozhat az üzletmenetben vagy más negatív következményekkel járhat, úgy mint a dolgozói morál és termelékenység, valamint a magasan képzett új alkalmazottak bevonzásának csökkenése.” –

Közölte a cég a kockázatelemzéssel kapcsolatos nyilatkozatában.

Meg kell jegyezni, hogy az elbocsájtott emberek többsége főleg a kiadóknál és az esportot kezelő osztályon dolgoztak, nem a fejlesztőknél. Ez persze nem azt jelenti, hogy akkor így rendben is van, főleg nem azoknak az ex dolgozóknak, akiktől úgy vált meg a cég, hogy lehet az egész nem is ért semmit.

Translate »