Oldal kiválasztása

Egy hétig kódolatlanul lesz elérhető az HBO 3 teljes kínálata

Egy hétig kódolatlanul lesz elérhető az HBO 3 teljes kínálata
5 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Mindössze 10 nap van hátra korunk egyik legnépszerűbb sorozata, a Trónok Harca befejező évadának kezdetéig, melynek köszönhetően a hazai HBO egy remek kezdeményezéssel állt elő. Április 8-án reggel 6 órától egészen április 14-ig, minden nap délután 2 órától levetítenek 1-1 évadot a George R. R. Martin regényei alapján készült zseniális szériából az HBO 3-on, ráadásul ebben az időszakban minden háztartásban kódolatlanul, díjmentesen lesz elérhető a csatorna teljes kínálata, így akinek kimaradt a sorozat, de gondolkodott rajta korábban, hogy tesz vele egy próbát annak itt a remek lehetőség a pótlásra, illetve nem utolsó sorban a sorozat bizonyos részeinek felelevenítésére is szükség lehet, tekintve, hogy a 7. évad már két éve jelent meg.

Akit nem hoz lázba Westeros földje, a sárkányok vagy a mások, annak sem kell feltétlen csüggednie, mivel olyan remek filmeket és sorozatokat is élvezhetünk ezalatt az idő alatt, mint a Fahrenheit 451, a Válás vagy a Szilícium-völgy, így garantáltan nemtől és kortól függetlenül mindenki megtalálja a számára megfelelő szórakozást.

Translate »