Lássuk, milyen új filmek várnak ránk augusztus 1-től a mozikban:

Halálos iramban: Hobbs & Shaw
(Fast & Furious: Hobbs & Shaw)

amerikai akciófilm, 134 perc

Premier: 2019. augusztus 1.

Nyolc film után – melyek összesen csaknem 5 milliárd dolláros bevételt hoztak világviszonylatban – a sorozat most bemutatja az első spinoff filmjét, melyben Dwayne Johnson és Jason Statham tér vissza, mint Luke Hobbs és Deckard Shaw. Amióta a kigyúrt Hobbs, az amerikai Diplomata Biztonsági Szolgálat lojális ügynöke, és a törvényen kívüli Shaw, az egykori brit elit kommandós először összecsaptak 2015-ben a Halálos iramban 7-ben, a duó sorra osztogatta egymásnak a beszólásokat és a pofonokat, miközben próbálták lenyomni a másikat. Ám amikor egy kibergenetikusan felturbózott anarchista (Idris Elba) megkaparint egy alattomos biofegyvert, amely örökre megváltoztathatja az emberiséget – és legyőz egy briliáns és vakmerő szakadár MI6 ügynököt (Vanessa Kirby, The Crown), aki történetesen Shaw húga – a két esküdt ellenségnek össze kell állnia, hogy elkapják az egyetlen fickót, aki talán még náluk is vagányabb. A HOBBS ÉS SHAW új kaput üt a Halálos univerzumba, és kérlelhetetlen iramban száguld át a világon Los Angelestől Londonig, és Csernobil mérgező pusztaságától Szamoa színes forgatagáig.

Ugyan a sorozat rég elhagyta a gyökereit, amikor még az autóké volt a főszerep, de ettől még tudjuk, hogy az autó bolondok továbbra is szeretik! Éppen ezért a pamutlabornál ezúttal is találhattok magatoknak tökéletes, témába vágó pólót, amit ha még ma megrendeltek akár a moziba is mehettek benne!

Norm, az északi 2 – A királyság kulcsai
(Norm of the North: Keys to the Kingdom)

indiai-amerikai animációs vígjáték, kalandfilm, 91 perc

Premier: 2019. augusztus 1.

Normnak, az északi sarkvidék frissen megkoronázott királyának most meg kell mentenie New Yorkot és az otthonát. De Norm hősből hamarosan ellenséggé válik, mikor egy olyan bűnténnyel gyanúsítják meg, amit el sem követett. Most barátaival azon kell dolgoznia, hogy tisztázza a nevét…

Velence vár
(Venice Calling / Venise n’est pas en Italie)

francia vígjáték, 93 perc

Premier: 2019. augusztus 1.

Emile (Helie Thonnat) 15 éves. Montargis-ban él apjával, aki egy csöppet bolond, és anyjával aki állandóan szőkére festi a haját, mert szerinte az sokkal jobban áll neki. Mikor a lány, aki a legjobban tetszik neki meghívja Velencébe nyaralni, nem is lehetne boldogabb. Az egyetlen probléma, hogy a szülők is csatlakozni akarnak…

Kettős életek
(Doubles vies / Non-Fiction)

francia romantikus vígjáték , dráma, 108 perc

Premier: 2019. augusztus 1.

Francia komédia hűtlen párokról, akik a munkájukban és a magánéletükben is változásokkal néznek szembe. A kifinomult Alain (Guillaume Canet) egy nagy múltú kiadóház feje, aki a könyvkiadásban zajló digitális forradalommal van elfoglalva, felesége Selena (Juliette Binoche) , egy népszerű tévésorozat sztárja – mindketten más ágyában keresnek vigaszt gondjaikra. Alain, cége fiatal és csinos digitális vezetőjével jön össze, Selenának pedig férje egyik barátjával van évek óta tartó viszonya. A félrelépések idővel egyre csak bonyolítják a kapuzárási pánikot, munkahelyi krízist és magánéleti zűrzavart.

A többszörösen díjnyertes Olivier Assayas (Démoni szeretők, Carlos, Sils Maria felhői, A stylist, Május után), magyar származású francia rendező új vígjátékának világpremierje a világ legrégebbi filmfesztiválján, az ’A’ kategóriás Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában volt. A Kettős életek ezután bejárta a világ rangos filmfesztiváljait, mások mellett Telluride, Torontó, Chicago, London, Mar del Plata, Rotterdam rangos mustráin szerepelt az alkotás. A film sztárja az Oscar-díjas Juliette Binoche (Az angol beteg, Sils Maria felhői, Csokoládé, Három szín: kék, Bébibumm, Godzilla), partnerei pedig mások mellett Guillaume Canet (Szeress ha mersz, Senkinek egy szót se, A part), és Vincent Macaigne (Eszeveszett esküvő, Ártatlanok, A világ nők nélkül) ebben a kacagtató komédiában.

0 hozzászólás

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás