Oldal kiválasztása

Twitch Rivals összefoglaló

Twitch Rivals összefoglaló
6 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ismét megrendezésre került a Twitch saját rendezésű versenye, ahol ezúttal PUBG-ben és Fortnite-ban egyaránt összemérhették erejüket különböző országok streamerei. Playerunknown’s Battlegrounds-ban összesen 3, míg az EPIC Games játékában 2 magyar duónak szurkolhattunk, ráadásul mindannyian kiváló helyezést értek el.

A PUBG verseny csütörtök este zajlott, ahol minden résztvevő 5 mérkőzést játszott le egymás ellen. Magyar oldalról Konti/fodamighty, Kodiak/omgezjonesy és TheVR (Jani)/BlYYYPlays duók indultak. A versenyen az első 16 helyezett pénzjutalomban részesült, így külön öröm, hogy mindhárom csapat a TOP 10-ben fejezte be a versenyt. Kontiék folyamatos, kimagasló teljesítménnyel a 4. , a Counter Strike veterán Kodiakék egy utolsó mérkőzéses győzelemmel a 6. míg a „Tigris” és a „Bagoly” párosa a 9. helyen zárta a fordulót. Ezzel nagyjából 3,3 millió forintot zsebeltek be összesen.

A Fortnite verseny ezúttal összekapcsolta a már 7. hétnél tartó Summer Skirmish-t a Twitch Rivals-szel, ahol ezúttal a „Big Bonus” névre keresztelt formátum volt soron.

A pontozás a következőképp zajlott:

 

-Ölés: 1 pont

 

-Győzelem 5 pont

 

-8-nál több gyilkosság egy meccs alatt: +5pont

Érdemes volt ráhajtani a gyilkosságok szerzésére, mivel a TOP 10-ben végző csapat, több ezer dolláros bónusz nyereménnyel lett gazdagabb, azon az összegen felül amit körönként összetudtak szedni. Ezúttal is a legjobb játékosok kaptak meghívást a világ több pontjáról, magyarok közül ezúttal KriszhAdvice és Paradox párosának valamint Ruben és Eragonist duójának szurkolhattunk, akik akárcsak a PUBG-s srácok, ők sem okoztak csalódást.

KriszhAdvice és társa 13 pontot szerezve a 14. helyen zártak amivel 2000 dollárral lettek gazdagabbak, Rubenék párosa pedig a 18. lett miután 9 pontot szereztek, így ők 1300 dollárt tehettek zsebre.

Minden csapatnak szívből gratulálunk a kiváló eredményhez!

Translate »