Moros Protocol – bemutató
A Moros Protocol egy olyan korszakba repít vissza bennünket, amikor az FPS-játékok még egészen más szabályok szerint működtek. A Wolfenstein 3D, a Doom, a Rise of the Triad, a Blood vagy éppen a Star Wars: Dark Forces korszakát idézi meg, miközben a modern roguelike elemekkel próbálja saját képére formálni a kilencvenes évek klasszikusait. A végeredmény pedig egy meglepően hangulatos shooter, amit az első néhány próbálkozás után szinte lehetetlen letenni.
A Moros Protocol egy FPS roguelike, amit egyedül, vagy két fős kooperatív módban játszhatunk és amelyet a Pixel Reign fejlesztett és a Super Rare Originals adott ki. A játék elején egy Orpheus nevű elhagyatott hadihajó fedélzetén ébredünk, Alex szerepében, és fogalmunk sincs arról, hogyan kerültünk ide. A hajót egy Darkphage nevű idegen faj fertőzte meg, a legénység pedig látszólag mind halott. Egy mesterséges intelligencia és egy vibro blade társaságában elindulunk felfedezni a hajót, hogy kiderítsük mi is történt az Orpheuson.
A Moros Protocol egyik legjobb része már az első percekben megmutatkozik: a közelharc elképesztően élvezetes. Alex minden küldetést a vibro bladdel kezd, és bár ez nem különösebben mondható a legerősebb fegyverünknek, minden egyes csapásnak megvan a maga súlya. A harcok során literszámra fog mind az ellenfeleink mind a saját vérünk a falakra fröccsenni, az ütközéseket pedig kellemetlenül recsegős hanghatások kísérik. A játék nem próbálja finomítani az erőszakot, minden magunk mögött hagyott szoba egy groteszk festmény képét veszi fel.
Persze a közelharc nem pusztán eszetlen csapkodás. Alex kap egy stamina mutatót is, ami a legnagyobb korlátunk lesz a harc során, hiszen, ha túl sokat támadunk egymás után, teljesen kifulladunk és ilyenkor nemcsak támadni nem tudunk, hanem kitérni sem, ezért folyamatosan egyensúlyoznunk kell az agresszív támadások és a visszavonulás között.
Később két további fegyvert is magunkkal vihetünk, amelyek közül az egyik energia-, a másik pedig hagyományos lőszert használ. A vibro blade mellett tehát további két lőfegyver áll majd rendelkezésünkre.
A pisztolyok ugyanakkor a megbízható vibro bladeünkkel szemben kezdetben kimondottan erőtlennek érződnek. A lövésekből hiányzik az a súly és hanghatás, amit egy ilyen fegyvertől várnánk, a Tier 2 kategóriájú fegyverek feloldása után azonban már sokkal meggyőzőbbé válik a fegyveres harc.
A Moros Protocol roguelike felépítése miatt a halál elkerülhetetlen. Amikor Alex elesik, tudata visszakerül a Storage Area területére, ahol egy új testbe ültetik át. Ezzel az aktuális felszerelésünk és az adott próbálkozás során megszerzett fejlesztéseink jelentős része is elveszik.
Az Orpheus fedélzetén különböző augmenteket és implantokat találhatunk, amelyekkel ideiglenesen megerősíthetjük Alex képességeit. Egyszerre három ilyen módosítást használhatunk, az implantokat azonban felszerelés után már nem távolíthatjuk el. Emiatt minden döntésnek súlya van, és érdemes alaposan megfontolni, mire építjük fel Alexet az adott próbálkozás idejére.
A pályák nem teljesen zártak, így lehetőségünk van korlátozottan felfedezni is, mely folyamatos kockázatot jelent. Ha tovább kutatjuk a pályát, több lőszert, nyersanyagot és egyéb felszerelést találhatunk, ugyanakkor könnyen megsérülhetünk. Az életerő a legfontosabb, és egyben legnehezebben visszaszerezhető erőforrás, így néha bölcsebb idő előtt elhagyni egy pályát, mint kockára tenni az életerőnk néhány extra tárgyért.
A hajó egyes szakaszai részben kézzel készítettek, részben pedig véletlenszerűen generált helyiségekből állnak. Emiatt ugyanazokat a területeket sosem pontosan ugyanabban a formában látjuk viszont. A futamok végén több útvonal közül választhatunk, amelyek különböző módosítókat kínálnak.
A bossok látványosak és hangulatosak, viszont időnként túlságosan sok életerővel rendelkeznek, ami ahhoz vezet, ha nem ideális a buildünk, akkor nagyon el tudnak húzódni. Az első főellenfél például komoly sebzést képes okozni, ami önmagában rendben is lenne, viszont a kezdeti, Tier 1-es fegyverekkel ráadásul feltűnően hosszú időbe telik legyőzni.
A Moros Protocol egyik legnagyobb erőssége kétségtelenül a látványvilág. A fejlesztők egy old-school, pixeles stílusú megjelenítést ötvöztek modern világítási technikákkal, az eredmény pedig nagyon látványos lett. A játék egyszerre idézi a kilencvenes évek hangulatát és egy modern sci-fi horror atmoszféráját. Különösen látványos a minket kísérő drón fénye. A sötét környezet fokozatosan válik láthatóvá, ahogy a fény végigsiklik a falakon, miközben haladunk a következő ellenfélcsapat felé.
Bizonyos területeken szinte egyáltalán nincs hagyományos fényforrás. A folyosókat vörös vészvilágítás tölti meg, miközben a környezet többi része teljes sötétségbe burkolózik. Ilyenkor a Moros Protocol szinte tökéletes sci-fi horrorrá válik ahogy az ellenfeleink hangjai visszhangoznak a sötét folyosókon, néha pedig csak egy rövid pillanatra megpillantjuk őket, ahogy átrohannak előttünk a vörös fényben.
A Moros Protocol véletlenül sem egy tökéletes játék, viszont egy rendkívül szórakoztató, kellő mélységgel rendelkező roguelike FPS, ami látványával és kooperatív játékmenetével rendkívüli módon be tudja rántani az embert.
