Oldal kiválasztása

FIFA 16 – Játékteszt

FIFA 16 – Játékteszt
6 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

„Az EA Sports népszerű focis játéka idén is új évaddal gazdagodott, és nem csak sokkal nőiesebb lett, hanem határozott lépéseket tett a realizmus irányába is!”

A várakozásoknak megfelelően idén is befutott a FIFA-sorozat aktuális évadja, aminek köszönhetően ismét elmerülhettünk a virtuális focimeccsek élményében. Noha a népszerű sorozat már évek óta magas szinten teljesít, és folyamatosan gondoskodik az újdonságokról, a tavalyi évad után azonban minden eddiginél komolyabb frissítésekre számítottunk tőle, és nem csak azért, mert a FIFA 15 több szempontból kakukktojás lett, hanem azért is, mert ezt a fejlesztők már a bejelentéskor megígérték számunkra. Hogy végül az ígéretekből miket sikerült átültetniük a valóságba? Legfőképpen erre a kérdésre próbálunk most válaszokat keresni az alábbi játéktesztben, amely a FIFA 16 PC-s változata alapján készült.

Mivel már hónapok óta ettől hangos a sajtó, kezdjük a leglátványosabb – de korántsem a legnagyobb – újdonsággal, vagyis a női csapatok megjelenésével. Összességében kijelenthető, hogy mint minden efféle új tartalom a FIFA-sorozatban, a női focisták leginkább még csak egyfajta prototípusként bukkannak fel a pályákon, hiszen bár jól néznek ki, üde színfoltot jelentenek ebben a férfias sportban, de a fejlesztők is nagyon jól éreztették megvalósításuk során, hogy amennyiben igazi focit akarunk látni, akkor bizony azt nem itt kell keresnünk. Akárcsak a valóságban, az EA Sports fejlesztői a játékban is alaposan elszeparálták a női válogatottakat az erősebbik nemtől, magyarán nem lesz lehetőségünk vegyes csapatok összeállítására, sőt mi több, még egyéni bajnokságokon sem vehetünk részt a 12 nemzeti lányválogatottal, pedig alighanem ezt az opciót várták a leginkább a rajongók. A női focistákkal vívott meccsek egyébiránt nem csak abban különböznek az eddig megismertektől, hogy cicis és copfos emberek szaladgálnak a pályán, hanem attól is, hogy – akárcsak a valóságban – sokkal vontatottabbak a meccsek, lassabbak a cselek, több a hibázás, egyszóval nem beszélhetünk professzionális játékról. Ez elsőre talán rosszindulatú kijelentésnek tűnhet, de szó sincs ilyesmiről, inkább örülünk annak, hogy a készítők nem csak behozták a nőket a játékba, hanem ezen felül pontosan olyan tulajdonságokkal vértezték fel őket, mint a valóságban.

A hölgyek érkezése tehát feldobja majd a végeredményt, de csak ideig-óráig lesz képes lefoglalni a keményvonalas futball kedvelőit, akiknek szintén nem lesz okuk a panaszra, hiszen érkezett egy komoly újdonság a FIFA Ultimate Team-be is, méghozzá a Draft játékmód képében. Ennek a lényege röviden-tömören az, hogy játékbeli pénzért nevezhetünk bizonyos meccsekre, amelyekhez csapatunkat véletlenszerű focistákból kell összeállítanunk, ezáltal az egyes posztokra 5 játékosból válogathatunk. Ha csapatunk kész, belevethetjük magunkat a mérkőzésekbe, és amennyiben legalább 4 meccset meg tudunk nyerni az összeállítással egyhuzamban, akkor rendkívül értékes nyereményekhez juthatunk hozzá, bukás esetén pedig visszakapjuk a nevezési díjat, egyszóval a lehetőség nem csak megfelelően kitalált, hanem rendkívül korrekt is lett egyben. A Draft egy kellemes újdonságként egészíti ki az eddig ismert lehetőségeket, merthogy a FIFA 16 keretein belül természetesen minden olyan játékmód visszatér, ami a korábbi részeket is jellemezte, vagyis indíthatunk saját karriert, menedzserként viselhetjük gondját bizonyos futballistáknak, indulhatunk a számtalan bajnokságon, részt vehetünk skill játékokon, valamint ott a rendkívül szerteágazó multiplayer mód, ami idén is a végeredmény egyik legkedveltebb pontja lesz. Noha túl sok újdonságot ebben az opcióban nem találhatunk, ellenben az új csapatösszeállítások és változások, valamint a játékmenetet érintő alapvető módosulások így is elegendő alapot biztosítanak ahhoz, hogy leüljünk, és barátainkkal vagy más rajongókkal szemben lépjünk pályára.

A játékmenet ugyanis idén nem csak kisebb, hanem jelentősebb finomhangolásokat is kapott az alkotók részéről, amelyeknek köszönhetően a korábbi árkád megközelítés nyílegyenes irányt vett a szimulátorosabb megoldások felé. Noha a FIFA 16 még messze nem lett egy PES, hiszen továbbra is a gördülékenység és a könnyedség a jellemző rá, ugyanakkor az első meccsek még azok számára is a gyakorlással, valamint az ismerkedéssel telnek majd el, akik korábban profinak számítottak a sorozatban. Elfelejthetjük tehát azt az érzést, hogy az első betöltést követően azonnal mindent kihozhatunk a játékból, hiszen alapvetően megváltozott a teljes dinamika, és olyan újdonságok jelentek meg, mint a labda nélküli cselezés, valamint az erősebb passzok lehetősége. Ezek ugyanakkor csak a jelentősebb módosítások, hiszen általánosságban sokkal folyamatosabb és életszerűbb helyzetek, valamint mozdulatok kerültek a játékba, szinte kötelezővé vált a passzolás – noha nem olyan erőszakosan, mint a PES-ben –, így elfelejthetjük a szuperhősként való törtetést, illetve azt, hogy egyetlen játékossal elvisszük a labdát a kapuig. A számtalan újdonság miatt egy új segéd is bekerült az alkotásba, amit az első meccsek során érdemes bekapcsolva hagyni, mert a pályán folyamatosan mutatja majd, hogy milyen lehetőségeink vannak, így amíg nem szoktunk hozzá a finomításokhoz, addig érdemes igénybe venni hasznos, és korántsem idegesítő szolgálatait.

Noha nagy általánosságban a focisták okosabbak lettek a FIFA 16-ban, jobban helyezkednek, ügyesebben kihasználják a helyzeteket, a kapusok is meglepően agresszívan viselkednek már, azonban ez sajnos nem jelenti azt, hogy a mesterséges intelligencia mindenhol brillírozik. A szabályrendszerek alkalmazásával ugyanis még mindig nem igazán tudtak mit kezdeni a fejlesztők – sőt, konkrétan mintha hozzá sem nyúltak volna a korábbi évadhoz képest –, így kis túlzással gyakran a szerencsén múlik majd, hogy mikor és pontosan milyen kimenetellel zárul egy-egy helyzet. Sokszor indokolatlanul kapunk majd piros lapot, míg máskor egy szándékos felrúgásért is legfeljebb sárgával jutalmaz minket a rendszer. A legnagyobb problémák még mindig a les felismerésénél tapasztalhatók, de pozitívum, hogy az aktuális évadban már ritkábban érezzük azt, hogy a meccsek előre eldöntötten zajlanak, illetve az ellenfél látványosan csal, ami lényegesen megnövelte a végeredmény élvezeti faktorát. Az egyes helyzetek megítélését – ergo, hogy éppen miért lett az egyik lövésünk kapufa, a másik pedig miért nem – nagyban nehezíti, hogy a továbbfejlesztett fizikának köszönhetően ma már az is számít, hogy a játékos milyen testhelyzetből lövi el a labdát, és miként ér hozzá a lába. Mindezt ugyan döntött felsőnézetből egyáltalán nem látjuk pontosan, ugyanakkor a tapasztalat azt mutatja, hogy a rendszer egészen hihetően működik.

Nyilván milliónyi apró finomítást fel lehetne még sorolni a FIFA 16 kapcsán, de teljesen felesleges lenne azok után, hogy a játékélmény, ezen felül pedig az összhatás továbbra is kimagasló maradt, hiszen olyan professzionális megvalósítással találkozunk, mintha valóban egy élő közvetítést irányítanánk. A rendkívül valószerű kommentátorok mellett – magyar szinkron sajnos idén sincs – olyan hangulatfokozó apróságokkal dobták fel a készítők a végeredményt, mint a meccsösszefoglalók, vagy a pályasegédek aktív jelenléte a mérkőzések során. Mindezeken túl pedig nem is beszéltünk arról a töménytelen mennyiségű licencről, amelyeknek köszönhetően garantáltan minden kedvenc csapatunkat, játékosunkat és stadionunkat megtalálhatjuk majd a játékban, ami ezen a téren maximálisan verhetetlenre sikeredett, ami igaz a grafikára is. A végeredmény nem csak megfelelően optimalizált lett, hanem realisztikus animációk és kellemes összhatás is vár ránk. Noha ezen a téren jelentős fejlődést nem tapasztalhattunk, az előrelépés azért így is érződik a küllem tekintetében.

Ha összességében szemléljük a FIFA-sorozat legújabb epizódját, akkor magabiztosan kijelenthető, hogy az EA Sports munkatársai lényegesen jobbat alkottak idén, mint a tavalyi esztendőben. Nem csak az újdonságok terén sikerült forradalmi, régóta követelt lehetőségeket megvalósítaniuk, hanem mindezen felül a régi, jól bevált opciókat is olyan finomhangolások érték, amelyek lényegesen valószerűbbé és hihetőbbé tették a végeredményt. Hibái nyilván még mindig akadnak, de a bírók kivételével egyetlen orbitális problémát sem tudnánk kiemelni, vagyis a FIFA 16 nem csak felülmúlta a tavalyi évadot, hanem ezen felül az utóbbi évek egyik legjobb focis játékaként tekinthetünk rá. Tagadhatatlanul jó útra lépett most a franchise!

Értékelés: 9/10

Hozzászólások

Translate »