Oldal kiválasztása

Deadbreed – Bétateszt

Deadbreed – Bétateszt
7 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Manapság egyre több MOBA-játék készül, valamint ezáltal egyre több játékos is lesz a műfajban. Július elején megjelent a Deadbreed amely, még csak bétafázisban van, de ha így halad, akár még a műfaj koronázatlan királya is lehet.

Nem szabad elfeledni, hogy mivel még csak bétaverzióról van szó, előfordulhatnak kisebb-nagyobb problémák. Itt gondolok például a magas pingre, vagy éppen arra, hogy a kistérkép néha felmondja a szolgálatot. Viszont, ha ezeket leszámítjuk, már most erős versenyzőnek számít a saját műfajában a játék. Ugyanis olyan dolgokat raktak bele a fejlesztők, amiket MOBA-ban még nem sűrűn láttam, mint például ha hősünknek megveszünk bármilyen felszerelést, azt ő magára ölti. Nincs feltétlenül megszabva, hogy közel- vagy távolsági harcos egy karakter, a játékos személyre szabhatja kedve szerint, persze azért nem kell eget rengető dologra gondolni, de akkor is nagyon hangulatos az összkép.

A játékban háromféle fizetőeszköz kapott helyet: a silver coin, amelyet valódi pénzért tudunk megvásárolni; a copper coin, amelyet játékbeli teljesítményünk után kapunk; valamint a kulcsok, amelyekkel karaktereket tudunk úgymond „kibérelni”. Természetesen minél értékesebb egy kulcs, annál hosszabb időre kapjuk meg az adott karaktert.
 
A Deadbreed nem csak annyiban fűződik az RPG stílushoz, hogy személyre szabható karakterek vannak, de naponta változó küldetéseket is kapunk, melyek elvégzéséért +100 copper coint ad a játék, ami lássuk be, nem rossz dolog, megidézhetünk trollokat, akik csak mennek és mindent elpusztítanak, ami az útjukba kerül, de akár dungeonöket is bejárhatunk a bónusz arany érdekében.

Lehetőségünk van 1v1, 2v2 illetve 3v3 meccseken részt venni, arra viszont fel kell készülnünk, hogy a meccs keresése hosszabb ideig is eltarthat, mire talál másik játékosokat. (Volt, hogy 17 percig keresett.) Ezért inkább amondó vagyok, hogy ketten vagy hárman jöjjetek össze, mert ha ismeritek egymást, könnyebb is lesz a küzdelem, hiszen csapatjátékról van szó, másrészt pedig akkor már csak az ellenfélre kell várni.

Mint ahogy bizonyára tudjátok, a MOBA-játékokban az a csapat nyer, aki lerombolja az ellenfél „bázisát”. A Deadbreed esetében nem így van, ugyanis ha betörjük a tornyot, majd keresztülmegyünk az ajtón, egy Behemoth névre hallgató hatalmas szörnyet kell legyőznünk, ha látni szeretnénk a „Victory” feliratot.

A játékban jelenleg kilenc hős kapott helyet, ami nem számít túl soknak, de szerintem mindenki könnyen megtalálja a neki legszimpatikusabbat. Bárkinek tudom ajánlani a Deadbreedet, hiszen a fejlesztők egy remek játékot készítettek, és a teljes verzió már a Free to Play rendszerben lesz elérhető. Ha viszont részt szeretnénk venni a bétában is, akkor 7-37 eurót kell kifizetnünk a különböző csomagokért.

Értékelés: 8/10

Hozzászólások

Translate »