Az idei E3-on újra bejelentett, s időközben a számozást a címéből elhagyó Dragon Age: Inquisition első részleteit a Game Informer aktuális számában található előzetes tartalmazza. Ezekből gyűjtöttük össze a legfontosabbakat.

A játék története szerint mi alakítjuk majd a romokban heverő Inquisition vezetőjét, s a mi feladatunk lesz, megóvjuk szervezetünket korrupciótól, s Thedas földjét a fenyegető gonosztól. Az Inquisition vezetőjeként (lehet varázsló, harcos vagy szélhámos) yomozásba kezdünk, s miközben bejárjuk Thedas vidékét, szomorú képpel szembesülünk: a Chandry véres harcot folytat a mágusokkal, miközben a Seekers of Truth tagjai és a Templarok pedig külön folytatják útjukat. S amíg világunk frakció egymással vannak elfoglalva, addig különös kapu nyílik az égen, ami a Fade és a mi világunk között teremt kapcsolatot, ezzel lehetőséget adva a démoni teremtményeknek az átlépésre.

A játék világa a BioWare szerint minden eddigi munkájuknál hatalmasabb lesz, s bár nem ígérnek több millió négyzetkilométernyi bejárható vidéket, így is elképesztően változatos helyszíneken fordulhatunk meg. Ellátogathatunk a keleti keleti Fereldentől egészen a nyugaton található Orlais-ig, s közben lápokon, sivatagokon és hegységeken keresztül vezet majd az utunk. Kalandjaink során fontos szerep jut majd a felfedezésnek, így különböző ősi kincsek után vadászhatunk, amelyek ilyen-olyan módon, de fejlesztik majd karakterünk képességeit, ráadásul a történethez is hozzátesznek majd valamit. A játék ezen szegmense abszolút a spontenaitásra épül, így rendre nem várt vagy ismeretlen dolgokba botlunk.

A harcrendszer a taktikára fog épülni. Démoni ellenfeleink csoportosan támadnak, s saját előnyös tulajdonságaikat kihasználva támadnak ránk. Sokszor elkerülik a szemtől szembeni összecsapásokat, lesből támadnak vagy éppen egy magaslati pontot választva lepnek meg minket. A támadásaik során azt is figyelembe veszik, hogy éppen hol helyezkedünk el, mennyi életünk van, és milyen képességekkel rendelkezünk.

A Dragon Age: Inquisition követi elődei hagyományait, így megmarad a kaszt-alapú képességfa és a különböző specializációk is visszatérnek. Szükség is lesz ezekre, ezek kombinálása nélkül ugyanis biztos vereség vár ránk. Az előzetes szerint a játék harcrendszer pergősebb és akciódúsabb lesz, s inkább egy külső nézetes akciójátékra hasonlít majd. Csapattársaink felett bármikor átvehetjük az irányítást, parancsokat osztogathatunk ki nekik. Természetesen lesz kraftolás is, ahol a kalandjaink során összeharácsolt tárgyak és eszközök ellenértékben fejleszthetjük karakterünket, annak fegyverzetét vagy páncélzatát, lehetőség szerint harci stílusunkhoz igazítva.

A játékban ismét fontos szerep jut a döntéseinknek, s annak következményeinek. A fejlesztők szeretnék, ha minden lépésünk hatással lenne a játék világára, így helyszínek változnak, új tartalmak válnak elérhetővé. Ezek a döntések nem csak adott szintekre lesznek érvényesek, hanem az egész játékbeli világot befolyásolják majd.

A Frosbite 3 motor hajtotta Dragon Age: Inquisition PC (egér és billentyűzet irányításra lesz optimalizálva), PlayStation 3, PlayStation 4, Xbox 360 és Xbox One platformokra fog megjelenne, jövő ősszel.

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás