Oldal kiválasztása

E3 2013 – Mire számíthatunk az Xbox One E3-as konferenciája alapján?

E3 2013 – Mire számíthatunk az Xbox One E3-as konferenciája alapján?
11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Számos dolog elhangzott az E3-as konferencián, mi pedig megpróbáljuk kibogarászni az elhangzottakból a játékosok számára lényeges üzeneteket, hogy tisztább képet kapjunk, mi vár ránk idén novembertől.

Ne dobjátok ki az X360-at!

Már az első bejelentés után is számos helyen hangoztatták az illetékesek, hogy nem érdemes megszabadulnunk az X360-as konzoloktól, hiszen az Xbox One nem lesz kompatibilis a régi játékainkkal. Ezt utána fokozták azzal, hogy az Xbox Live-játékaink sem lesznek elérhetők az új konzolon, és gyakorlatilag teljesen új platformot kapunk, ami még a Sony-féle streamelős megoldást sem támogatja. Kicsit ugyan szembe megy a Microsoft által hangoztatott "csupán egyetlen dobozra van szükséged a nappaliban" szlogennel, de nagyon is úgy tűnik, hogy az új generáció megjelenésével nem szeretné elvágólagosan megszüntetni a korábbi konzol támogatottságát az MS.

Az új Xbox Live Gold keretében július 1-től elérhetővé válik számos korábbi nagy cím ingyenesen letölthető formában, továbbá ott lesz még a World of Tanks X360 Edition, ami azt jelenti, hogy számos új belépője is lehet a platformnak, hiszen a WoT óriási és folyamatosan növekvő rajongótáborral rendelkezik. Talán pont nekik lesz ideális vásár az új és még vékonyabb, az új generációs konzol designelemeihez passzoló X360 hardver, aminek részleteiről itt mindent elolvashattok. A konferencián kihangsúlyozták, hogy több száz játék van készülőben az X360-ra, így az egy doboz helyett nagyon úgy tűnik, hogy legalább három-négy doboznak kell helyet biztosítanunk a nappaliban (X360, Xbox One, set-top-box, Kinect). Az új generáció megjelenéséig pedig megpróbálnak majd minél több embert átterelni a Gold előfizetésre.

Na de hol vannak a játékok?

A hardveres bemutatkozás mellől nagyon hiányoztak a játékok, hiszen csak azt hallgathattuk, mennyire jó az új konzol tévénézésre, és hogy milyen klafa, hogy leszerződtek az NFL-lel. Ezzel szemben azt az ígéretet kaptuk, hogy az E3 csak a játékokról fog szólni, és ez gyakorlatilag így is lett, de a 8 exkluzív címből alig láthattunk párat, amelyik önmagában képes lenne eladni a konzolt, és magát a show-t igazából a Konami, az új Halo-játék bejelentése (ki gondolta volna? :)), illetve a Titanfall vitte el a hátán. Persze, lesz Battlefield 4, ami szép is meg hangulatos is, illetve Forza 5 de eget rengető újdonságokkal nem nagyon bombáztak minket, ráadásul élünk a gyanúval, hogy számos látványos és itt bemutatott játék hamarosan be lesz jelentve a Sony platformjára is.

Nagyon úgy tűnt, hogy a másfél órát csak úgy sikerült kitölteni, hogy aránytalanul nagy szerepet kaptak a kisebb címek is, valamint a hosszú perceken át elnyújtott gameplayek. Valahogy nem érezzük úgy, hogy tényleg sikerült alátámasztani, hogy az Xbox One az igazi hardcore gamereknek is képes lesz a maximális élményt nyújtani. De természetesen még van egy gamescom idén, amikor a Microsoft korrigálhat, illetve év végéig még összedobhatnak akármit, de jelen állás szerint elég vékonyka a HC-felhozatal, főleg hogy több bejelentett cím is majd csak 2014-ben lát napvilágot.

És hol vannak a kinectes játékok?

Na, ez az a pont, ami felett nehéz elsiklani. A Microsoftnak ott volt a Harmonix és a Dance Central-sorozat, amivel elég sok első generációs Kinectet el tudtak adni. Azóta sokan csalódtak a mozgásérzékelős kamera képességeiben, de a hardveres bemutatkozáskor elmondták, mennyivel jobb az új egység, ami kiszűri a háttérzajt, sötétben is lát, és a segítségével búcsút mondhatunk a távirányítóknak. Igen ám, de a konferencia során csupán néhány hangvezérléses parancsot láthattunk, illetve folyamatosan a SmartGlass-képességeket tolták az arcunkba, ami ugyan biztosan nagyon jó egyes játékoknál, de ha ott a kezünkben a kiválóan megalkotott kontroller, és van egy mozgás- és hangérzékelős Kinectünk, miért akarnánk még egy telefont vagy egy táblagépet is kézbe venni csak azért, hogy például légicsapást mérjünk egy zombiseregre? Egyelőre nagyon úgy érezzük, hogy Kinect-fronton óriási űr támadt, és ezt semmivel sem sikerül betömködni. Még jó, hogy most már nem opcionális kiegészítője a konzolnak a mozgásérzékelős dobozka, hiszen ha így lenne, az eddigiek alapján kevesen ruháznának be rá.

A kínosan elhallgatott részletek…

Mik azok a dolgok, amikről nem esett szó, és annyira látványosan hallgattak róla, hogy már szinte azt vártuk, a közönségből bekiabál majd valaki? A 24 óránként szükséges bejelentkezésről, a másolásvédelemről, a használt játékok rendszeréről, valamint arról, hogyan áll a Microsoft a szerződések megkötésével Európában például a filmkölcsönzés és a televíziózás terén. Valamint hogy akkor most az indie fejlesztők milyen feltételek mellett tudnak majd játékokat közzétenni a megszigorított rendszerben, és főként milyen áron? Csak mert nagyon szép, hogy végre nem kell MS pontokért fizetnünk, hanem mindenért a helyi pénznemnek megfelelő tranzakciót indíthatunk, de kérdés, hogy a központosítások során nem szállnak-e majd el az árak. No meg, hogy országonként eltérő lesz-e az árszabás, vagy minden az euróhoz lesz igazítva? (Szerintünk az utóbbi esélyes.)

Előrendeljem, ne rendeljem elő?

Hivatalos információk szerint 499 euróba, azaz közel 150 ezer forintba kerül majd a konzol a novemberi megjelenésekor. Véleményünk szerint érdemes még megvárni, mivel rukkol elő ma éjszaka a Sony, illetve az újabb játékok bejelentését és részleteit is érdemes kivárni. Nagyon sietni az előrendeléssel amiatt sem érdemes, mert ki tudja, milyen készletek lesznek elérhetők a megjelenéskor, és azok hogyan oszlanak meg az egyes országok között. Míg a hazai egy kisebb piac, még ha kiemelkedően sokan is rendelik meg a konzolt előrendelés keretében, könnyen hoppon maradhatnak a vásárlók, ha az óriási érdeklődést nem tudják hardveres szinten kielégíteni, és kevés konzol jut az egész kontinensnek. Legalább a gamescomos bejelentésekig érdemes türelemmel lenni, hiszen egyelőre még mindig több a kérdés, mint a válasz. Bár az igazi rajongók úgyis le fognak csapni az első napos előrendelésért cserébe ígért extrákra. 🙂

Translate »