Oldal kiválasztása

Nokia Asha 501 bejelentés

Nokia Asha 501 bejelentés
11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A finn telefongyártó először Új-Delhiben jelentette be új készülékét, majd Budapesten, az Állatkertben próbálhatták ki a sajtó képviselői. Egyben a Nokia az idén februárban született elefántbébi platina fokozatú támogatójává is avanzsált.

Indiában a Nokia elnök-vezérigazgatója, Stephen Elop mutatta be a belépőszintű Nokia-okostelefonok legújabb példányát, a Nokia Asha 501-et. A készülék 1 GHz-es procival és 512 MB RAM-mal rendelkezik, 320 x 240 képpontos az érintőképernyője, és hat színben lesz kapható. A készülék 17 órányi beszélgetési időt és 48 napos készenléti időt ígér, ráadásul az akkumulátora eltávolítható, ahogy a benne elhelyezhető 4 GB-os microSD-kártya is. A készülék júniusban érkezik a boltokba, és jelenleg nettó 99 dolláros (cirka 23 ezer forintos) árcédulával tervezik értékesíteni.

A főbb marketinges kifejezések a készülék esetében a Swipe, amellyel a készülék különböző alkalmazásaiból egyetlen oldalirányú mozdulattal lehet a kezdőképernyőre visszatérni, illetve a Fastlane, amely gyakorlatilag egy értesítési és naptárközpont. A telefon az új, Asha elnevezésű operációs rendszerre és a Java platformra épül, így várhatóan számos alkalmazás lesz már elérhető hozzá a megjelenéskor, illetve tartalmazza a Nokia Xpress böngészőt, amely szolgáltatás képes a kijelzőre optimalizálni a megjelenítendő webes tartalmat, így jelentősen lecsökkenti a forgalmazott adatmennyiséget. Mindegyik készülék egy piros színű fülhallgatós headsettel fog érkezni, de természetesen más színűt is lehet majd hozzá vásárolni kiegészítőként.

Kattints ide a rendezvényen készült képek megtekintéséért.

A bejelentés helyszínének apropóját az is adta, hogy az internetes szavazáson az Asha nevet kapta az Állatkert (mostanra lassan 100 kilós) elefántbébije (az Asha jelentése "remény"), és őt a Nokia egy évre örökbe fogadta, amivel idén az első platina fokozatú támogatója lett az intézménynek. Az állatkert az adományt Asha takarmányozására, gyógyítására és egészségmegőrzésére fordítja.

Translate »