Oldal kiválasztása

Sly Cooper: Thieves in Time – Játékteszt

Sly Cooper: Thieves in Time – Játékteszt
11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Sly, a tolvaj mosómedve, s szórakozott csapata, a technikai guru Bentley-vel és a túlméretezett Murray-vel ismét visszatér, hogy ezúttal térben és időben utazva járjanak a végére a Sly családfáját érintő rejtélynek.

Amíg az előző PlayStation-generáció bővelkedett a jobbnál jobb platformerekben, addig PlayStation 3-on maximum a régi klasszikusok felújított változatainak örülhettünk. Egészen idáig, több mint nyolc évnyi várakozás után ugyanis jövő héten végre az európai boltokba is beszivárog a negyedik Sly Cooper-kaland, ami nem csak szellemi örököse az előző trilógiának, de lényegében közvetlen folytatása is annak. A fejlesztési munkálatokat a Sucker Punch-tól megöröklő Sanzaru Games pedig nem vallott szégyent, mert amellett, hogy megtartották az eredeti epizódokat uraló egyedi hangulatot, számos apró újdonsággal színesítették a régen bevált receptet.

A Sly Cooper: Thieves in Time története egy párizsi felvezető küldetéssel veszi kezdetét. Sly és csapata egy ősi japán kardot igyekszik elemelni a helyi múzeumból, ez ugyanis szükséges időutazásunk első állomásához. És, hogy miért akarunk visszaugrani az időben? Azért, mert Bentley-nek feltűnt, hogy a Thievius Raccoonus komoly nehézségek árán összegyűjtött lapjai kezdenek eltünedezni, valaki ugyanis visszautazott az időben, hogy Sly őseit kiiktatva, megakadályozza a tolvajlás kódexének megszületését. Így hát hőseink felkerekednek, s öt (feudális Japán, vadnyugat, őskor, sajátosan értelmezett középkor és az Ezeregy Éjszakát megidéző Arab-világ), időben, térben és hangulatban teljesen eltérő helyszínen igyekeznek kiszabadítani Sly legendás őseit.

Az új, negyedik rész megőrizte képregényes körítését, s szerencsére a szereplők humorérzéke is a régi. A játékmenet se változott sokat, továbbra is kapunk egy-egy, méretes játszóteret, amit bármikor szabadon bejárhatunk, s felfedezhetünk. Ha nem vagy megrögzött kincsvadász, ennek jelentősége nem igen van, a rejtett maszkok vagy széfek ugyanis semmi bónuszt nem adnak, s igazából a fejlesztéshez szükséges pénzérmék gyűjtögetés is csak a játékidő kitolását szolgálja, a játék történetét ugyanis az alapképességink birtokában is végig tudjuk vinni. Mégis, annyira változatosak és színesek az egyes világok, hogy mielőtt belevágunk egy-egy új feladatba, biztosan bóklászni és nézelődni fogunk.

A változatosság a játékmenetben is tetten érhető, mert az alapokon túl (settenkedés, platformrészek) a teljesítendő feladatok az új helyszínekkel is változnak, így a közel 15-20 órásra rúgó játékidő alatt nem nagyon botlunk bele önismétlő kihívásokba. A mini-játékok is élveztesek, s mindig megfelelő ütemben zökkentenek ki minket a mókuskerékből, ha pedig ez se lenne elegendő, akkor mind az öt helyszín egy-egy új játszható karaktert is hozzácsap a csapathoz, akik teljesen eltérő, egyedi képességek birtokosaként elképeztően szórakoztató feladatokkal kénytelenek szembenézni. Maga Sly is időről időre megújul, minden egyes helyszínen ugyanis speciális kosztümöt ölthet magára, ami nem csak új képességgel ruházza fel mosómedvénket, de színt csempésznek az ugrálós, lopakodós részekbe. Végezetül pedig ott vannak a főellenfelek, akik kiiktatása nem csak azon múlik, mennyire vagyunk ügyesek, hanem azon is, mennyire vagyunk leleményesek. Mindegyik főellenfél eltérő erősségekkel és gyengékkel bír, kiiktatásuk pedig olykor sokszori próbálkozás eredménye lesz csak.

A játék nem csak cross-buy (elég ha csak az egyik változatot veszed meg, utána beváltható a másik platformra is), de cross-play funkciót is kapott. Mindez azt jelenti, hogy PlayStation 3-on elmentett mentésünket pillanatok alatt szinkronizálhatjuk PS Vitánkra, így akár útközben is játszhatunk a játékkal. Mi a PS Vitás verziót nyüstöltük, amelynek az egyik legnagyobb problémája, a hosszúra nyúló töltési idő volt, illetve az érintőképernyős megoldások is kissé ötlettelennek bizonyultak. Néha a kamerakezelés se volt a helyzet magaslatán, de ilyen problémába ritkán futottunk a tesztelés során.

Azonban a kisebb problémák ellenére a Sly Cooper: Thieves in Time egy elképesztően szórakoztató, tartalmas és változatos kaland, ami akkor is képes fenntartani a figyelmünket, amikor csak átvezető videókat nézünk, a párbeszédek ugyanis egytől egyig viccesek. Így, ha szereted a sorozatot, vagy éppen csak szeretnéd elütni az időt egy kiváló akció-platformerrel, akkor mindenképpen fel kell írnod a listádra a játékot.

Értékelés: 8,5/10

Translate »