Oldal kiválasztása

My Lands – Játékteszt

My Lands – Játékteszt
11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A My Lands egy ingyenesen játszható böngészős játék, amelyben a várunkat kell gazdasági szempontból fellendíteni és hadászati téren bevédeni, és persze más játékosok ellen megküzdeni.

A játék teljesen magyar nyelvű (bár számos helyen kicsit töri azt), így azoknak sem fog gondot okozni a használata, aki nem beszél idegen nyelveket. Bár a böngészős játékok az utóbbi időben gombamód szaporodnak, mégis van, ami kiemeli ezt a játékot a sorból. Itt ugyanis választhatunk egy ingyenes és egy fizetős mód közül, és az utóbbi során a játékban szerezett Fekete Igazgyöngyeinket (FI) valódi pénzként is visszakaphatjuk a játékból. Mind az ingyenes, mind a fizetős játéknak vannak előnyei és hátrányai, és ezek a részletek részletesen elolvashatók a játék tartalomban igencsak gazdag Wiki-oldalain.

A játékba belépve küldetések képében rögtön segítséget kapunk az indulásnál, és a teendőink elég részletesen vannak írva, így biztosan tudjuk majd, mire kell összpontosítanunk, és azt merre találjuk. Ez a segítség még hosszú ideig velünk is marad természetesen, és minden ilyen küldetés teljesítése után jutalmat kapunk, ami jól is jön a fejlődéshez. A kezelőfelület könnyen átlátható és jól használható, ráadásul minden kézre áll, így részünkről kiérdemelte a felhasználóbarát jelzőt. A játékban elérhető egy Lexikon is, ami nevéhez hűen az általunk jobban megismerni kívánt témákban nyújt segítséget, ehhez bármikor fordulhatunk, a benne lévő tartalom jól strukturált és jól kereshető.

Grafikailag a My Lands ugyan nem tűnik mai darabnak, és inkább emlékeztet a kilencvenes évek stratégiai játékaira, de ettől nem kell megrettenni, hiszen egyrészt böngészős játékról van szó, másrészt pedig a retro hangulat a régi motorosokban még kellemes emlékeket is kelthet. A korábban leírt FI-rendszernek az is az előnye, hogy ha az előfizetéses modellt választjuk, akkor lehetőségünk nyílik a játékbeli egyenlegünkkel kifizetni az előfizetésünket, vagy más prémiumszolgáltatásokat, így tulajdonképpen nullszaldósra hozhatjuk ki a kalandozásainkat, vagy akár pozitívba is billenthetjük az egyenleget.

Ez egy remek megoldás, bár kicsit időigényes kitermelni az FI-ket, viszont magasabb szinten már szükségünk lesz rá a fejlesztésekhez. Az idő pedig pénz, és ez ebben a játékban is igaz, hiszen az építmények felépítéséhez, a szintlépésekhez, az egységek kiképzéséhez rengeteg időre lesz szükségünk az alacsonyabb szinteken. Ezt érdemes lenne a fejlesztők részéről kicsit csökkenteni, de mivel böngészős játékról van szó, nem kell így sem aggódnunk, mivel elég belépnünk a játékba, ott beállítanunk mindent, amit kell, majd ezt követően foglalatoskodhatunk más dolgainkkal.

A fentiekből talán kiderült, hogy a My Lands egy kis szabadidő kellemes eltöltésére is tökéletes, de ha jobban bele akarunk mélyedni, akkor bizony valódi pénzt kell rá áldoznunk, amit viszont vissza is termelhetünk. A prémium tagság előnyei közé tartozik, hogy több mindent építhetünk egyszerre, több kutatást időzíthetünk be egymás után, így pedig sokkal gyorsabban végezhetünk a fejlődéssel. Mivel a játék elején lehetőségünk lesz a szervereknél választani, hogy békésebb bányászó életet folytatunk, vagy inkább harcra és dicsőségre vágyunk, így mindkét stratégiai játékstílus kedvelői megtalálhatják a számításukat a My Lands világában.

Démonok – a sötétség kegyetlen és hidegvérű teremtései. Halott Földeken – az élettelen vulkánok helyén élnek, ahol megtanultak más fajokhoz képest nagyon gyorsan követ kitermelni. A Sötétség különbözőféle katonáit a Démonok saját zászlói alatt egyesítették (pl. sárkányokat, csontvázakat), de ezek közül a legkiválóbb harcosnak náluk a Demonessz zsoldosa számít. A többi gonoszhoz képes a legerősebb támadásra képesek. A Sötét Elfekkel összeesküdve az erejüket gyűjtik ahhoz, hogy egyszersmind magukhoz vehessék a Birodalom fölötti hatalmat.

Sötét elfek – egy részüket az ősi időkben kiűzték az Elátkozott Erdők alatti világba. Megszokták a sötétséget, megváltoztak, és szolgálatukba állították a földalatti lakókak, így egy új faj jött létre. A Sötét elfek jók a Fa és a Vas kitermelésében. A harcos Varázslóik pedig mesterségükben nagyon magas szintet értek el. A Démonokkal állnak szövetségben.

Elfek – a békeszerető faj lakóhelyéül a mesebeli szépségű, magas vízesésekben gazdag Varázserdőt választotta. A faj nem szenved hiányt az építőanyagban, így náluk található a legnagyobb mennyiségben Fa nyersanyag. És természetesen messze földön híresek a csodálatos Elfek gyógyítóiról szóló meséknek köszönhetően. Baráti viszonyban vannak a Lovagokkal.

Lovagok – merészségükről legendákat mesélnek, de ezek többsége az aranyhoz fűződő szeretetükről szól. A Lovagok az aranytermelés hatékonyságának legmagasabb szintjét érték el, valamint a többi fajokhoz viszonyítva náluk a legnagyobb a Hordárok hátizsák-térfogata. A számtalan kincsük tárolásához a legnagyobb raktárakat építik. A sajátosságaihoz a gabonatermelés gyorsasága is hozzátartozik. Baráti viszonyban vannak az Elfekkel.

 

Ha szeretnéd kipróbálni a játékot, kattints ide: http://mlgame.hu/

Translate »