Oldal kiválasztása

Csak 2014-ben jön a Wii U-s Zelda

Csak 2014-ben jön a Wii U-s Zelda
12 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Nintendo Japan egyik árulkodó forrása szerint 2010 óta készül a Wii U-s Zelda, ami állítólag a kiotóiak történetének egyik legkomolyabb projektje lesz.

A névtelen forrás állítása szerint 2010 óta fejleszti a Nintendo a Wii U-s Zeldát, amelyen több száz ember dolgozik jelenleg. A munkálatokat Eiji Aonuma vezényli, a játé pedig valamikor 2014-ben jelenik meg. Ugyan a céldátum kezdetben 2013 volt, mert szerettek volna szembeszállni a másik két konzolgyártóval, de a fejlesztés ideje alatt akkorára hízott a Zelda Wii U által kínált tartalom, hogy kénytelenek voltak elnapolni a tervezett megjelenést.

 

A Zelda Wii U-val szélesebb közönséget szeretne megszólítani a Nintendo, így a hardcore rajongók mellett a kezdő casual játékosokra is gondolnak, ami egyben azt is jelenti, hogy a Skyward Sword vizuális világát gondolják majd tovább. A fejlesztés kezdete óta készül a Wii U-s változat vadonatúj grafikus motorja, amiben ezúttal már külső technológiák, mint például a Havok is fellelhető lesz.

 

A játékban közel ugyanannyi dungeont járhatunk majd be, mint az eddigi részekben, azonban ezek mérete sokszorosa lesz az eddigiekének, így például az egyik akkora, mint maga Hyrule Field, de akad köztük olyan is, amit fel kellett darabolni. Mindez azt jelenti, hogy ezek teljesítése akár több órát is igénybe fog venni.

 

Háttérbe szorulnak az online funkciók, s bár lesz Miiverse támogatás, illetve egy olyan szolgáltatás, aminek segítségével a játékosok üzeneteket, tippeket adhatnak egymásnak a dungeon-ökben, mást nem nagyon fog ezen felül nyújtani a Zelda Wii U.  Ezzel szemben az egész játékot a Wii U GamePad köré építik fel a kiotóiak, vagyis rengeteg innovatív megoldással találkozhatunk.

Translate »