Oldal kiválasztása

Darksiders 2 – Bizonytalan a júniusi premier

Darksiders 2 – Bizonytalan a júniusi premier
12 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A komoly gondokkal küzdő THQ elnöke, Danny Bilson a Riptennek adott interjúban úgy nyilatkozott, a Darksiders 2 korábban bejelentett júniusi megjelenése közel sem tekinthető biztosnak.

A THQ még február közepén erősítette meg, hogy Európában június 29-én mutatkozik be a Darksiders 2 PC-s, PlayStation 3-as és Xbox 360-as változata, Danny Bilson, a kiadó elnöke azonban most úgy nyilatkozott, bizonytalan, hogy tartani tudják az ütemtervet. A komoly anyagi gondokkal küzdő THQ vezére a Riptennek elmondta, a Vigil keményen dolgozik, de addig biztos nem dobják piacra a Death főszereplésével készülő második részt, amíg el nem készülnek vele.

 

Translate »