Oldal kiválasztása

Max Payne 3 – Csúszik a megjelenés, új fejlesztői videó

Max Payne 3 – Csúszik a megjelenés, új fejlesztői videó
9 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az eredetileg márciusra tervezett Max Payne 3 megjelenést nem tudja tartani a Rockstar, így májusban és júniusban érkezik Max harmadik visszatérésének konzolos és PC-s változata.

A Rockstar az eredeti tervek szerint tavasszal szerette volna piacra dobni a Max Payne harmadik részét, azonban a hét elején a fejlesztőcsapat bejelentette, nem tudják tartani a tervezett ütemtervet, így két hónappal később debütál az új rész, melynek történetmesélése térben és időben ugrálva mutatja be a második rész óta komoly függőséggel küzdő Max Payne feje tetejére állt életét.

 

A bejelentés mellé érkezett egy új fejlesztői videónapló is, melyben a készítők a célzásról és a fegyverekről mesélnek részletesebben.

 

Az új időpontok szerint a Max Payne 3 PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra május tizennyolcadikán, PC-re pedig június elsején fog megjelenni Európában.

Translate »