Oldal kiválasztása

Final Fantasy XIV – PS3-ra jövőre, jön PC-re a 2.0-ás verzió

Final Fantasy XIV – PS3-ra jövőre, jön PC-re a 2.0-ás verzió
12 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Úgy tűnik közel egy évvel a Final Fantasy XIV premierje után a Square Enix végre összekapta magát, s komolyan elkezdte javítani a játékot, mely katasztrófális állapotban debütált tavaly szeptemberben. A stúdió állítja, a PlayStation 3-as változat is úton van.

Tavaly szeptemberben, problémáktól hemzsegve jelent meg a Final Fantasy XIV, így a kezdeti fizetős rendszert ingyenjátékra váltotta le a Square Enix. Yoichi Wada, a cég elnöke ma délután azonban bejelentette, jövő ilyenkor érkezik a PC-s változat első nagyobb sebtapasza, így kapunk egy 2.0-ás verziószámú Final Fantasy XIV-et, amiért ismét pénzt kérnek, így jövő novemberben visszaállhat a havidíjas fizetési rendszer.

 

A Square Enix a korábban bejelentett PlayStation 3-as változatról se mondott le, így a tervek szerint a következő üzleti év harmadik negyedévében, azaz 2012 októbere és decembere között jelenhet meg a Sony gépére az MMO játék.

Translate »