Oldal kiválasztása

The Elder Scrolls V: Skyrim – Nem lesz fegyverjavítás, Xbox 360-on egy lemez

The Elder Scrolls V: Skyrim  – Nem lesz fegyverjavítás, Xbox 360-on egy lemez
13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

úgy tűnik a Bethesda az Oblivion több örökségét is levetkőzi majd a Skyrimben, ugyanis Pete Hines a Twitteren megerősítette, az ősszel érkező új részben nem lesz rá szükség, hogy a kovácsnál drága pénzért javíttassuk fegyvereinket.

A Twitteren tett bejegyzés szerint a Bethesda elvetette az Oblivionban még működő fegyver- és páncéljavítás ötletét, a Skyrimben ugyanis erre már nem lesz lehetőségünk, így nem kell súlyos aranytallérokat gyűjtögetnünk, hogy a kovácsnál jó pénzért helyrehozzák eszközeinket. Cserébe viszont lehetőségünk nyílik majd felszereléseket készíteni, fejleszteni, illetve arra is fény derült, hogy a múlt héten megjelent első fejlesztői napló központi témája, az Xbox 360-as változat mindössze egyetlen lemezen fog elterpeszkedni.

 

A  The Elder Scrolls V: Skyrim november 11-én fog megjelenni PC, Xbox 360 és PlayStation 3 platformokon.

Translate »