Oldal kiválasztása

Uncharted 3 – Egymillióan kíváncsiak a bétára

Uncharted 3 – Egymillióan kíváncsiak a bétára
13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A hétvégén jelentette a Naughty Dog, hogy a június végén elrajtolt Uncharted 3 bétát már több mint egymillióan próbálták ki. A napok óta publikus tesztkör ezen a héten ér a végéhez.

Az Uncharted 3: Drake's Deception többjátékos bétája június végén vette kezdetét, amit első körben csak a PlayStation Plus előfizetők, és az inFamous 2 tulajok próbálhattak ki. Később az első nagyobb frissítéssel egyidőben elrajtolt a publikus próbakör is, ami tegnap óta a Yemen nevű pályával, és a Co-op Adventure játékmóddal kiegészülve, július tizennegyedikén zárul majd le.

 

A bétában való részvételt természetesen jutalmazza a fejlesztőcsapat, ugyanis játékbeli pénzt, PSN avatart és egy Treasure Hunter nevű DLC-t feloldhatnak majd a tesztelők a végleges változat megjelenésekor, ami november másodikán érkezik majd Európába, természetesen kizárólag PlayStation 3-ra.

Translate »